A Windows 11-ben már nem lesz kékhalál
A Microsoft következő operációs rendszeréből eltűnik a legendás kékhalál, a helyét fekete hibaképernyő veszi át.
A Microsoft következő operációs rendszeréből eltűnik a legendás kékhalál, a helyét fekete hibaképernyő veszi át.
Felére csökkenti a bosszantó frissítgetések számát a Microsoft.
Egyre nyilvánvalóbb, hogy mennyire mesterséges a minimum rendszerigénye.
Csak az üzleti és oktatási változatok installációja végezhető offline módon.
AMD Zen 3 processzorokkal jön az 1 kilogrammnál is könnyebb HP Pavilion Aero 13, ami frissíthető lesz Windows 11-re.
Képes megbecsülni a függőben lévő frissítések telepítésének várható idejét.
Csak telepíteni lehet majd belőle a klasszikus alkalmazásokat, frissíteni nem.
Kiderült, hogy pontosan mikor érkezhet a Windows 11, addig is pedig befutott az Insidereknek szóló előzetes.
Mindkét nagy gyártó esetében egy generációval lejjebb mehet a minimum.
Két Xbox Series konzolokon elérhető funkciót is kapnak a PC-sek.