Debreceni erődemonstráció az első félidőben
Vasárnap az NB I tizedik helyén áll Zalaegerszeg Debrecenbe látogatott. Mindkét csapat gyenge formában várta az összecsapást, hiszen a tavasszal hullámzó teljesítményt nyújtó ZTE címvédőként kiesett a másodosztályú DVTK ellen a Magyar Kupából, majd két hete alulmaradt Kisvárdán, viszont az előző fordulóban kétgólos hátrányból mentett pontot az MTK ellen. A legutóbbi három bajnokijából kettőn kikapó Debrecen szintén búcsúzott a kupából a Ferencváros ellen, majd Pakson drámai hajrában bukta el a győzelmet, azonban a hajdúságiak mellett szólt, hogy pontjai kétharmadát hazai pályán gyűjtötte.
Álomszerűen kezdett a Debrecen, ugyanis már a 4. percben megszerezte a vezetést Hamzat Ojediran találatával. Egy szöglet után a védők kifejelték a visszafejelt labdát, de a kipattanó éppen a nigériai támadó elé került, aki tíz méterről a kapuba talált, miután a pattintós lövését Dombó kapus nem tudta védeni.
A gól után is a DVSC akarata érvényesült, szűk félóra alatt pedig megduplázta előnyét a házigazda.
Vajda Botond beadására a fejelni igyekvő Bárány Donát vetődött be a tizenhatoson belül, ám nem ért hozzá a labdához, így a beadásból született a debreceniek második gólja.
Öt perccel később ismét Vajdáé volt a főszerep, miután egy gyönyörű csele után tizenegyest harcolt ki a szabálytalankodó Csókával szemben. A megítélt büntetőt a DVSC csapatkapitánya, Dzsudzsák Balázs értékesítette. A sorozatban második meccsén betaláló Dzsudzsák a hatodik bajnoki találatát jegyezte.
Még a szünet előtt aztán eldöntötte a meccset Szrdjan Blagojevics együttese, miután a 109-szeres magyar válogatott Dzsudzsák szögletét követően Dusan Lagator megcsúsztatta a labdát, Bárány Donát pedig közelről nem hibázott.
Márton Gábor cseréi sem tudtak csodát tenni
A vendégek játékáról sokat elmond, hogy a Zalaegerszegnek nem volt kaput eltalált lövése, de gyakorlatilag helyzete sem az első félidőben.
Márton Gábor érthetően nem lehetett elégedett csapata teljesítményével, azért hármat is cserélt a szünetben. A cserék új lendületet hoztak, és a frissen beálló Németh Dániel góljával közvetlenül a fordulás után összejött a szépítés.
Nem sokáig éltek azonban a zalai remények, ugyanis a duplázó Bárány Donát visszaállította a négygólos különbséget. A hajrá sok izgalmat már nem hozott, így tovább folytatódott a ZTE rossz sorozata, zsinórban harmadik bajnokiján nem tudott nyerni, míg a Debrecen két nyeretlen bajnoki után győzött ismét, és feljött a negyedik helyre a tabellán.
OTP Bank Liga, 25. forduló:
Debreceni VSC-Zalaegerszegi TE 5-1 (4-0)
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Ferencvárosi TC | 32 | 22 | 5 | 5 | 78-30 | 48 | 71 | GY D GY GY V |
2. | Paksi FC | 32 | 16 | 9 | 7 | 49-41 | 8 | 55 | V V GY D D |
3. | Fehérvár FC | 32 | 16 | 11 | 5 | 55-40 | 15 | 53 | GY D V GY V |
4. | Puskás Akadémia FC | 32 | 14 | 8 | 10 | 56-34 | 22 | 52 | GY GY V GY GY |
5. | DVSC | 32 | 14 | 12 | 6 | 48-44 | 4 | 48 | GY V GY V GY |
6. | DVTK | 32 | 12 | 12 | 8 | 50-56 | -6 | 44 | D GY D V GY |
7. | MTK Budapest | 32 | 12 | 13 | 7 | 42-61 | -19 | 43 | D GY V V V |
8. | ZTE FC | 32 | 12 | 13 | 7 | 53-58 | -5 | 43 | V D GY GY D |
9. | Kecskeméti TE | 32 | 12 | 14 | 6 | 43-44 | -1 | 42 | V GY D D GY |
10. | Újpest FC | 32 | 11 | 17 | 4 | 45-65 | -20 | 37 | V V V GY V |
Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.