Kivégezte a Real Madrid a Barcelonát
Carlo Ancelotti csapata bejutott a Király-kupa-döntőbe, ahol az Osasuna lesz az ellenfele.
Carlo Ancelotti csapata bejutott a Király-kupa-döntőbe, ahol az Osasuna lesz az ellenfele.
A tavalyi Bajnokok Ligája-döntő előtt elképesztő káosz volt Saint-Denis-ben.
A szélső korábban rapzenészként is kipróbálta magát, és jelenleg a holland harmadosztályban is játszik még.
Az Európai Labdarúgó Szövetségtől a legnagyobb pénzdíjat a BL-győztes Real Madrid kapta az előző szezonban.
A Real Madridtól már a nyáron távozhat.
Fantasztikus gólokat rúgott az aranylabdás csatár.
A dán női fociválogatott legjobbja az év egyik legszebb találatát szerezte.
Felejthetetlen mérkőzések, amelyek sokkolták a futballvilágot.
Nehéz volt összehozni a 2030-as világbajnokságig szóló megállapodást.
A világ egyik legjobb középpályása a német válogatottal világbajnoki címet is nyert, és a legnagyobb klubokban játszott pályafutása során.
Egy elmaradt kiállítás miatt is a játékvezetőt szidják a madridiak.
Őszintén elmondta a véleményét a belga játékos helyzetéről.
A játékosok nem igazán örültek, hogy a pályán kívül sincs nyugtuk, így próbálták orvosolni a problémát.
A Barcelona edzőjét meglepték az olasz kollégájának szavai, aki szerint egy gólt elvettek tőlük a rangadón.
Veszélyben az olasz edző állása.
Pedig vezetett és lesgólt is szerzett a Real Madrid.
Egyik legjobbját kell nélkülöznie a katalán sztárcsapatnak.
Az aranylabdás csatár a mostani szezonban is remek formát mutat.
Az angol sztárcsapat idegenben is kikapott a Real Madridtól és simán kiesett a Bajnokok Ligájából.
A Real Madrid és a Napoli is kiütéssel jutott tovább a legjobb nyolc közé a Bajnokok Ligájában.