Covid után sport: mi lesz az újévi fogadalmakkal?
A koronavírus-fertőzésből történő felépülést követően fontos, hogy csak fokozatosan terheljük magunkat.
A koronavírus-fertőzésből történő felépülést követően fontos, hogy csak fokozatosan terheljük magunkat.
A csendes szívroham megnöveli a stroke és a szívelégtelenség kockázatát.
A vérrögök igen veszélyesek, hiszen a vénás rendszerben mélyvénás trombózist, illetve tüdőembóliát is okozhatnak!
Senkinek sem ajánlott, hogy saját felelősségre kezdjen a „szomszédnál már bevált" pulzust szabályozó szert szedni, azt csakis orvosi kivizsgálás és elrendelés alapján szabad alkalmazni.
A rohamoldó, rövid hatású belégző gyógyszerek túladagolása megemelheti a vérnyomást.
A magas vérnyomást tünet nélkül is kezelni kell a komoly szövődmények elkerülése végett.
A szívizomgyulladás okozta egyik legnagyobb kihívás, hogy mivel jellemzően nem okoz tipikus tüneteket, nem feltétlenül könnyű diagnosztizálni.
Erre jó a 24 órás vérnyomásmérés, amivel az álcázott hipertóniára is fény derülhet.
Sokszor elég az életmódra való odafigyelés.
Mindenképpen érdemes orvoshoz fordulni, ha kimaradó dobbanásokat, gyengeséget, szédülést, esetleg ájulást tapasztalunk.