Utolsó pillanatban változtatott a vallomásán a New Yorkban kivégzett magyar családanya gyilkosa
David Bonola már azt állítja, nem ő volt a tettes, és szerelmes volt az asszonyba.
David Bonola már azt állítja, nem ő volt a tettes, és szerelmes volt az asszonyba.
Kihallgatták az idős asszonyt, mindent beismert.
A börtönőr segített a rabnak a szökésben, de az is lehet, hogy túszul ejtették.
A Bradfordban tanuló fiatal tanárnő épp tanártársával volt otthon, amikor váratlanul késsel támadt rájuk egy lengyel egyetemista.
A gyilkos először a volt feleségével végzett, aztán a két gyerekét is megölte.
Egy új DNS-technológia segítségével sikerült azonosítani a gyilkost.
Gavin Newsom kaliforniai kormányzó helyi idő szerint csütörtökön elutasította Sirhan B. Sirhan feltételes szabadlábra helyezését.
A rendőrség napokig hatalmas erőkkel és nagy felhajtással kereste a gyilkost, a lapok mindent megírtak. Aztán egyszer csak elhallgattak. 1947-ben jártunk, és a gyilkos egy szovjet katona lehetett.
A férfi egy karddal rontott be az idős nő házába.
Azzal vádolják, hogy 4 éves gyerekéből gyilkost nevel.