Már szégyelli egymást Tóth Andi és Marics Peti?

Vágólapra másolva!
Nem ritka a sztárvilágban, hogy hirtelen fellángolások után gyorsan és titokban próbálnak szakítanak a párok. Ilyenkor előszeretettel tűnnek el a nyilvánosság szeme elől, később pedig úgy tesznek, mintha mi sem történt volna. Legutóbb a TV2 sztárjai, Tóth Katica és Tasi Dávid gyanús viselkedéséből sejtették meg a követőik, hogy pár hónap után véget ért a románcuk, de csak szűkszavúan nyilatkoztak a történtekről. A világsztárokra is jellemző ez a viselkedés, amikor hamar zátonyra fut egy-egy kapcsolat, hogy egyáltalán nem vagy csak visszafogottan beszélnek az esetről.
Vágólapra másolva!

Tóth Katica és Tasi Dávid

Tavaly év végén ismerte el a Dancing with the Stars táncosnője, hogy egy párt alkot a Sztárban sztár leszek! sármos énekesével, Tasi Dáviddal, akivel úgy tűnik, hogy csak egy kisebb fellángolás lehetett közöttük. Tóth Katica kapcsolatukat megelőzően hosszú jegyességét bontotta fel a szintén táncos Suti Andrással, akivel nyolc évig voltak együtt. 

Nagyjából két hónapig alkothattak egy párt, de korábban arról pletykáltak, hogy már össze is költöztek, sőt, már a családalapítás is szóba került köztük. A dolgok azonban mégsem a terveik szerint alakultak, talán túl gyorsan haladtak, ugyanis nemrég Tasi Dávid árulta el egy követője kérdésére, hogy szakított a táncosnővel.

Már nem vagyunk együtt. Többet nem is szeretnék erről beszélni. Köszi a megértést

 – írta szűkszavúan az énekes, Tóth Katica viszont azóta sem szólalt meg a kapcsolatukról.

 

Tóth Andi és Marics Peti

A sztárpár még a Sztárban sztár nyolcadik évadának köszönhetően került egymáshoz közelebb, hiszen Marics Peti a szexi énekesnővel duettezett az egyik adásban. A kapcsolatukat eleinte titkolták, így 2022 augusztusában derült ki, hogy valóban egy párt alkotnak, de nem árulták el, hogy mióta tart a szerelmük. 

Valójában csak pár hónapról lehetett szó, ugyanis a következő Sztárban sztárban zsűriként vettek részt, viszont a döntőre már szakítottak. Tóth és Marics le sem tudták tagadni bennük lévő feszültséget, a nézőknek feltűnt, hogy nagyon fagyos a hangulat a szerelmesek között. Végül Tóth Andi erősítette meg, hogy véget ért a kapcsolatuk, és azóta sem beszéltek a szakítás részleteiről, de valószínűleg nem sikerült barátságosan elválniuk egymástól.

 

Csuti és Szorcsik Viki

A Farm VIP harmadik évadában ismerte meg egymást Kulcsár Edina volt férje és a szőke színésznő, akivel a legnagyobb titokban tartották az extrém rövid kapcsolatukat, de a szemfüles követőknek feltűnt, hogy többször is ugyanonnan jelentkeztek be a közösségi oldalaikon. A románc a műsor adásba kerülését sem élte meg, így csak később derült fény arra, hogy már a forgatások alatt is összemelegedtek, bár a kamerák előtt még csak flörtöltek egymással. 

A botrányt az okozta, hogy a válófélben lévő Szabó András Csuti az akkori barátnőjét, Dzsinát a színésznőért hagyta el, de végül köztük sem fordultak komolyabbra a dolgok, viszont az üzletember azóta már megtalálta a boldogságot egy nála sokkal fiatalabb modell, Sudár Bianka oldalán.


Tóth Gabi és Bálint Ádám

A kétezres évek elején ismerhette meg a közönség Tóth Gabit, amikor a Megasztár második évadban ő is indult, miután nővére megnyerte a legelső évadot. Az akkor még csak 16 éves énekesnő a döntőbe jutott, az évad legjobb női előadója lett. A műsor ideje alatt több versenyzővel is alakult romantikus kapcsolata, elsőként Bálint Ádámmal, akivel elég rövid ideig, szinte csak pár hétig tartott a fellángolásuk, ugyanis Tóth Gabi meggondolta magát. Végül a szintén döntős Palcsó Tamással alakult komolyabb kapcsolata, akivel egy évig és két hónapig voltak együtt. Az énekesnő elmondása szerint a kapcsolatuk pedig igencsak viharos volt, végül azért szakítottak, mert elmúlt köztük a szerelem.


 

Berki Krisztián és Cserpes Laura

2015-ben mindenkit meglepett a néhai Berki Krisztián, amikor váratlanul szerelmet vallott élő adásban Cserpes Laurának. Az énekesnő először elolvadt a történtektől és beadta a derekát, de valójában hamar rájöttek, hogy nem működik a dolog, Berki pedig visszatért családjához, Hódi Pamelához és kislányukhoz, Natikához. Valószínűleg Cserpes Laura vethetett véget a kapcsolatnak, nagyjából két hónapot voltak együtt, az énekesnő ekkor úgy fogalmazott, hogy esélye sem volt elmélyülni a kapcsolatuknak.

A cikk folytatásáért lapozzon!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!