A Dal 2024: még öt hely kiadó

Szandi A Dal 2024-ben
Szandi A Dal 2024-ben
Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
A szombati utolsó válogatóban 10 dal mutatkozik be, ezek közül 5 dal továbbjutásával kialakul a crossover elődöntős mezőny. A hazai könnyűzene ünnepéhez méltó módon műfaji sokszínűség jellemzi a negyedik válogatót is. Az élő show alatt a közönség a zsűrivel együtt értékelheti a produkciókat - közölte az MTVA.
Vágólapra másolva!

A Dal több mint tíz éve mozgatórugója a hazai könnyűzenei életnek. A műsorban új előadók, zenekarok mutatkozhatnak be dalukkal, a fellépőket új oldalukról ismerheti meg a közönség, a dalválasztó emellett új zenei formációkat hív életre. A magyar dalok versenyét idén is a műfaji és stílusbeli sokrétűség jellemzi, a negyedik és egyben utolsó válogatóban pop, rock, pop-rock, elektronikus, ballada és soul produkciók mérettetnek meg - írta közleményben az MTVA.

Fotó: MTVA

Ez a 10 versenydal következik március 2-án:

Csintalan Márk – Számítottam Rád
FLUIDIA – Miről szól ez a dal?
Juhos Zsófi & Patocska Olivér – Ma szerettem beléd
Junkies – Királyi többes
Pink Dragon – Kánaán
Quack – Sosem elég
Roy Galeri – Kiáltás
Szalma Annamária és Telek Attila – Százszor is
Szelina – Hazatért
Szirtes Dávid – Emelem poharam

A Dal 2024 harmadik válogatója egy fesztiválhimnusszal kezdődött, az idén tíz éves Jazztelen blues-funky Kezeket fel című dala 47 ponttal bekerült az elődöntőbe és folk feldolgozásként hangzik majd el. Azonos pontszámmal jutott tovább a Nem lehetek más, a Negál rockdala jazzként megújulva tér vissza. Bradics Jácint lírai produkciója elvarázsolta a közönséget és Németh Alajos Lojzit, a Miért félnék álmodni rock köntösben mutatkozhat be a következő fordulóban. Az este legmagasabb pontszámát a metál hangzású Együtt egyedül kapta, a HERE WE ARE trió balladaként hozza vissza a dalát. A Szandi, Németh Alajos Lojzi, Egri Péter és Ferenczi György alkotta televíziós zsűri A háztetők felettet tovább emelte, így a Liana bluesként adhatja elő újra. Az áthangszerelésben a könnyűzenei élet kiválóságai segítik a versenyzőket.

Szandi A Dal 2024-ben
Szandi A Dal 2024-ben
Fotó: Kovács Tamás / MTVA

A dalválasztó tétje minden eddiginél nagyobb. A győztes dal előadója „Az Év Dala 2024” cím mellett egy nyolc dalos lemez elkészítésére nyer lehetőséget a berlini Hansa Studios-ban. Korábban olyan világsztárok rögzítették itt albumaikat, mint a U2, az R.E.M., a Depeche Mode vagy Iggy Pop.

További érdekességek A Dal honlapján olvashatók