Elszabadult a háborúpárti őrület: egyre több ország támogatja Macron világháborús tervét

Ukrajna, háború
Fotó: AFP/Genya Savilov
Vágólapra másolva!
Európában továbbra is elképesztő méreteket ölt a háborús pszichózis, ugyanis több ország vezetője is teljes mellszélességgel támogatja a háború folytatását. Emmanuel Macron francia elnök egyre erőszakosabban erőlteti, hogy még több fegyvert, pénzt és katonát kell Ukrajnának adni, miközben Európa biztonságát egyre nagyobb veszélynek teszik ki. Több biztonságpolitikai szakértő is hangot adott már azon véleményének, miszerint ha nem vetnek véget a baloldaliak és a háborúpártiak ámokfutásának, az világháborúhoz vezethet. Európában az emberek békét szeretnének, és vissza akarják kapni a nyugodt életüket, a nyugati politikusok kijelentései azonban a háború irányba tolják a helyzetet.
Vágólapra másolva!

Egyre közelebb sodródik Európa a harmadik világháborúhoz, ugyanis egyre több ország csatlakozik a világháború kirobbantására irányuló Macron-tervhez. 

Brüsszel és a NATO látványosan a háború elnyújtásában érdekelt, egyikük se akarja leállítani a fegyverszállítmányokat, ráadásul öt év alatt 100 milliárd dollárt adnának Kijevnek, amit az európai emberektől, köztük a magyaroktól vennének el. 

Napról napra valószínűbbé válik az is, hogy hamarosan a NATO csapatokat küld majd Ukrajnába, aminek minimum egy világháború, de legrosszabb esetben egy atomháború lenne az eredménye. Macron olyan veszélyes stratégiák átvételéről győzködi az Egyesült Államokat és Németországot, amely minden pillanatban a nukleáris apokalipszissel fenyegetne, miközben 

Brüsszelben már annyira eluralkodott a háborús pszichózis, hogy az amerikaiak helyett is ők akarnak fegyvereket és pénzt küldeni Ukrajnának abban az esetben, ha Donald Trump esetleges megválasztását követően az USA leállítaná a szállítmányokat.

 

Ukrajna, Ukrán, Orosz, Oroszország, háború, konfliktus, 2024.04.09., UkránOroszháború,
Az orosz védelmi minisztérium felvételén Fagot páncéltörő tankelhárító rakétával lőnek ukrán állásokra egy meg nem nevezett helyszínen 2024. április 7-én 
Fotó: MTI/AP/Orosz védelmi minisztérium

Robert Fico együttműködést ajánlott Ukrajnának

A legfrissebb információk szerint a szlovák miniszterelnök együttműködést ajánlott Ukrajnának. Robert Fico a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség jelentése szerint kijelentette: azt szeretné, ha az ukrajnai háború békésen és igazságosan, az ország területi egységét és szuverenitását tiszteletben tartó megoldással rendeződne. Megjegyezte, hogy orosz haderő bevetése Ukrajna területén a nemzetközi jog megsértése volt, és együttműködést ajánlott Kijevnek a békemegoldások keresésében. Azt kívánta, hogy Ukrajna "mihamarabb" váljon az EU tagjává, és a csatlakozási tárgyalások terén megszerzett tapasztalatai alapján felajánlotta a segítségét ebben. "Szlovákia támogatása Ukrajna uniós csatlakozási ambíciói tekintetében nem spekulatív, hanem teljes értékű támogatás" – szögezte le Robert Fico a szlovák hírügynökség szerint. A TASR jelentése szerint Robert Fico kijelentette: 

garantálni fogják, hogy az ország területén létrejöjjön egy szállítási korridor az ukrán agrárexporttermékek számára azon országok felé, amelyeknek szükségük van ezekre a termékekre. 

A szlovák miniszterelnök rámutatott: ha ebben az ügyben nem lesz megállapodás, akkor Szlovákia megtiltja ezeknek az ukrán termékeknek a szlovákiai tranzitját is. Az Ukrajnának nyújtandó szlovák segítség kérdésében Denisz Smihal elmondta, hogy hazájának egyebek között aknamentesítő gépekre van szüksége. Robert Fico a háborúval kapcsolatban megjegyezte: kereskedelmi alapon Szlovákia hajlandó együttműködni Ukrajnával katonai területen is.

Macron továbbra is erőlteti háborús tervét

Emmanuel Macron francia elnök még februárban úgy nyilatkozott, hogy nem kizárt a NATO-csapatok küldése Ukrajnába, hiszen az oroszok jelenleg győzelemre állnak. Ezt követően különböző országok sorra jelentették be, hogy 

támogatják a franciák világháborús tervét. A németek, a lengyelek, az amerikaiak már az esetleges bevonulást tárgyalhatják titokban. Napról napra egyre közelebb vagyunk a harmadik világháborúhoz.

Újabb katonai támogatások

"Stratégiai célunk Ukrajna megsegítése" mondta korábban Laurynas Kasciunas litván védelmi miniszter. Közölte, hogy országa és a többi szövetséges állam ellátja Ukrajnát a számára nélkülözhetetlen fegyverekkel és katonai felszerelésekkel. 

Litvánia azt tervezi, hogy 2024-2026 között legalább 200 millió euró (78,8 milliárd forint) katonai támogatást nyújt Ukrajnának. Oroszország Ukrajna elleni háborújának bő két évvel ezelőtti kezdete óta a balti állam 605 millió euró katonai segítséget nyújtott Ukrajnának.

Ingrida Simonyte litván kormányfő korábban bejelentette, hogy országa további katonai segély gyanánt háromezer drónt vásárol idén Ukrajna számára, mintegy 2 millió euró értékben.

Egyre több támogatót gyűjt maga mellé Macron

Lettország védelmi minisztériumának szóvivője kijelentette, hogy amennyiben a NATO-tagok egyezségre jutnak, ők is szívesen küldenek katonákat Ukrajnába. Hasonlóan gondolkodott Antti Hakkanen, a finn védelmi miniszter, amikor február 29-én kijelentette, hogy a finnek olyan fegyvereket küldenek Ukrajnába, amelyekkel csapást lehet mérni Oroszország területére, ugyanis szerinte nem szabad korlátozni a Kijevnek nyújtott katonai segélyt.

Macron március 5-én Prágában a cseh elnökkel, Petr Pavellel is találkozott, aki árnyaltan fogalmazott, nem merte nyíltan kimondani, hogy támogatja Macron tervét. Helyette a katonai szakemberek Ukrajnába való küldését szorgalmazta. Ez viszont már eddig is zajlott, jelenleg is vannak NATO-szakemberek Ukrajnában, az is közismert, hogy Amerika és a NATO is segít például műholdképekkel és a titkosszolgálati információikat is megosztják Kijevvel, külföldön képzik ki az ukrán vadászpilótákat és a katonák egy részét is. 

Az is kiderült, hogy Emmanuel Macron folyamatosan győzködi Olaf Scholz német kancellárt, illetve Joe Biden amerikai elnököt a terveiről. 

Bident például arra akarta rávenni, hogy az Egyesült Államok, vagyis a NATO is alkalmazza a stratégiai bizonytalanságot, vagyis ők is küldjenek félreérthető üzeneteket Moszkva irányába, hogy az oroszok ne tudják eldönteni, mi lesz a szövetség következő lépése. Olaf Scholz német kancellárt pedig arról akarta meggyőzni, hogy Taurus rakétákat szállítson Ukrajna számára, melyekkel Volodimir Zelenszkij könnyedén megcélozhatná akár Moszkvát is, ami ismételten egy atomháborúhoz vezetne. Zelenszkij ugyan megígérte, hogy ilyet nem tesz, 

de az ukrán elnök szavában már csak az őrültek bíznak. 

Charles Michel: az EU-nak többet kell befektetnie a védelembe

Az Európai Uniónak (EU) többet kell befektetnie a védelembe, és támogatnia kell Ukrajnát – jelentette ki Charles Michel, az EU-tagországok állam-, illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács elnöke csütörtökön Varsóban. A házigazda Donald Tusk lengyel miniszterelnökkel közösen tartott sajtóértekezleten az Európai Tanács elnöke a legfontosabb európai feladatnak a biztonság és a védelem megerősítését nevezte. "Támogatnunk kell Ukrajnát, ahogyan csak lehet, és fejlesztenünk kell saját védelmi képességeinket" – mondta. A védelembe többet kell befektetni, és támogatni kell az európai ipari bázist – hangsúlyozta. Emellett – az európai jólét érdekében – "erős, hatalmas gazdasági alapokat kell kiépíteni" – folytatta. Kiemelte az Európai Beruházási Bank jövőbeli szerepét a stratégiai beruházások létesítésében.

Az európai projekt alapját a demokratikus értékek, az alapelvek, a szabadságok jelentik – húzta alá Charles Michel. Donald Tusk kifejtette: Európának "a legnagyobb politikai szereplővé kell válnia", hiszen "erősebb, mint az Egyesült Államok és Oroszország együttvéve". A kontinens "arra hivatott, hogy hatékonyan és saját felelősségére megvédje önmagát és másokat is" – vélekedett a lengyel kormányfő. Egyúttal hozzáfűzte: mindig is híve lesz a transzatlanti eszmének.

Újabb lépést tett Európa a harmadik világháború felé

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár egy egészen döbbenetes javaslatot tett, ami szerint öt évre szóló 100 milliárd dolláros alapot hoznának létre Ukrajna számára. A Politico szerint a nagyobb európai országok között több támogatója is akad a tervnek. Az egyelőre teljes mértékben tisztázatlan, hogy ezt az elképesztő összeget honnan fogják előteremteni, de úgy tűnik, hogy a nyugati vezetők ismét a magyar emberek pénzét akarják elvenni, és így élnék ki világháborús lázálmaikat. 

Brüsszel már arra az eshetőségre is felkészült, hogy Donald Trump lesz az Egyesült Államok elnöke, aki azonnal leállítja majd a Kijevnek juttatott katonai és pénzügyi támogatást. Brüsszel viszont kész átvállalni a kieső amerikai pénzeket és fegyvereket, vagyis még az amerikaiak helyett is az EU küldene milliárdokat. 

Ezt a pénzt ismét úgy lehet előteremteni, hogy az európai emberektől, a magyaroktól vesznek el. 

Macron ráadásul azt is szeretné kihasználni, hogy jelenleg még Joe Bidennek hívják az Egyesült Államok elnökét. Április elején Franciaországban tárgyalt Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel, akit Macron egy francia fegyvergyárba is elvitt, hogy saját szemével láthassa a fegyvereket, amelyeket Párizs küld Kijevnek. 

A találkozót követően mindkét fél megerősítette, hogy folytatni akarják Ukrajna katonai támogatását, Blinken pedig azt is kijelentette, hogy Ukrajna előbb vagy utóbb csatlakozni fog a NATO-hoz, ami szintén egy súlyos provokáció Moszkva felé, hiszen az oroszok már többször jelezték, hogy ez számukra egy vörös vonal. Mindez érthető is, hiszen a NATO korábban megszegte Oroszországnak adott ígéretét, miszerint egy centit sem terjeszkednek majd Keletre. Ennek ellenére a NATO már számos helyen az orosz határon van, most pedig Ukrajnát is be akarják vonni, ami súlyos fenyegetés lenne Moszkvára nézve. Arról nem is beszélve, hogy a NATO egy védelmi szövetség, így Macron terve abból a szempontból is teljesen szürreális, hogy a tagállamokat arról akarja meggyőzni, hogy saját biztonságukról lemondta támadják meg Oroszországot.