A baloldal azért hergel a Most vagy soha! ellen, mert valóban fontos, nemzeti és emberi értékeket képvisel

mostvagysoha Most vagy soha!
Fotó: Rákay Philip/Facebook
Vágólapra másolva!
A filmet látni kell, fiatalnak, idősnek, mert olyan értékeket közvetít, amelyek ma is érvényesek. Az Origo véleménye a Most vagy soha! című filmről.
Vágólapra másolva!

Március 15-én este az egyik budapesti moziban a barátainkkal együtt néztük meg egy zsúfolásig megtelt teremben a Most vagy soha! című filmet. Arról, mit gondolok a filmről, később, ugyanakkor azt előre fontosnak tartom leszögezni, hogy a baloldali sajtó és több baloldali politikus már a film megjelenése előtt hergelt, igazából valósággal uszított a film ellen, így hiába tudtam, hogy meg akarom nézni a filmet, jómagam is várakozással ültem be a moziterembe. (Közismert: még senki sem látta a filmet, néhány Gyurcsány-legény az imdb-n nyomorult módon már előre a legrosszabb pontot adta neki. Mintha ez számítana. Az imdb szerint A remény rabjai című, remekműnek nehezen nevezhető hollywoodi film a világ legjobb filmje...)

A baloldal gyalázatos kampánya egyre szánalmasabb, mert arra akarták - és folyamatosan ezt teszik - sarkallni a fiatalokat, a jó érzésű embereket, hogy ne nézzék meg a filmet. Ha pedig valaki megnézi, és elmondja róla a véleményét, sőt, még tetszett is neki, az a balliberális véleményterror kereszttüzébe kerül, főként a közösségi médiában, ahol gyalázkodó módon sokan név nélkül kommentelnek, és verbálisan szidják, szinte bántalmazzák azokat, akik merik vállalni a véleményüket.

Pedig igenis ez egy jó film, sőt csodálatos! És tudod mit, neked is meg kell nézned! Elképesztő munka van benne, látszódik, mennyire igyekeztek visszaadni, mi történhetett azon a napon. Ráadásul lenyűgöző a színészi játék, a karakterek megformálása is. És még nem beszéltem a zenéről!

 

Ami viszont elszomorító, hogy 

a baloldal arra használ egy kulturális alkotást, egy filmet, hogy politikai harcot vívjon, és az évek óta tartó, sikertelen baloldali politizálásban felhalmozódott frusztrációját így élje ki. Egyfajta küldetéstudatként élik meg, hogy lepontozzák a filmet, hergeljenek ellene. Ahogy írtuk, tudatosan durván: nyomorult dolog ez...

A film nekem nagyon tetszett, végig tartotta a figyelmemet, tele volt feszültséggel, és sok izgalmas jelenettel. Nemzetközi szintű produkció. Végig tapintható volt a feszültség, és voltak részei, amiket többed magammal én is megkönnyeztem, sőt libabőrös lettem. Ezt pedig nem szégyellni kell, hanem vállalni. Egy normális világban! Nem a dollármédia világában, nem mondjuk a hvg nevével együtt is névtelen dollárcselédjének világában.

Felemelő érzés volt, ahogyan bemutatták, hogy a film főszereplői harcoltak azért, amiben hittek, és ami nélkül ma sem lehet élni: szabadság, függetlenség és nemzeti értékek. Fontos a kiállás, a hazafiasság, a becsület és a tisztesség. Ezek tartást adnak, egy vezérvonalat egy ember életében, és ez nagyon fontos. Ezek ma is fontos értékek, és a film ezekre is tanít, kiválóan bemutatja, mennyire fontos, hogy értékek mentén élje valaki az életét.

Így azt gondolom, jó, ha a fiatalok is megnézik a filmet. És igen, akár egy történelem óra keretein belül, mert segít képbe helyezni a fiatal generáció tagjait, de az időseket is egyaránt, hogy átérezzék, miről is szólt a forradalom, és az akkori kor embere, hogyan élte mindennapjait.

Milyen volt, amikor nem szólalhatott meg valaki az anyanyelvén, magyarul. Milyen volt, amikor nem tanulhattak az iskolákban magyar nyelven. Milyen volt, amikor megvertek valakit az utcán azért, mert magyarul énekelt. 

Azon túl ugyanis, hogy a film révén visszarepülhetünk az időben, és megcsodálhatjuk a fantasztikus korhű ruhákat, a korabeli Pest-Budát, a néplélek motívumait, a film végén, a Nemzeti Múzeum előtti jelenet kiválóan megmutatja, mi is a film valódi üzenete:

példát mutatni a fiataloknak, hogy érdemes kiállniuk, vállalni a küzdelmeket, és szükségünk van nemzeti hősökre, igazi példaképekre. És a nemzeti büszkeség sosem megy ki a divatból! Petőfi és a márciusi ifjak nemzeti hőseink, példák a ma embere előtt. Aki megnézi a filmet, érteni fogja, mire gondolok.

 

március15, mostvagysoha, film, szabadság
Fotó: Fórum Hungary

A moziba egyébként sokan jöttek el a családdal, barátokkal, kitűzték a kokárdát, és láthatóan emelkedett hangulatban ültek be, sokan tapsoltak is a végén, majd jöttek ki a teremből. Ez pedig engem is büszkeséggel töltött el, érződött, hogy egy igazi közösség gyűlt össze a teremben, akik hasonló értékeket képviselnek, akiknek fontos a haza, a család, és a hit abban, hogy ezekről az értékekről beszélni kell.

Meglepő, vagy nem meglepő módon, de volt egy provokátor is a közönség soraiban, aki a film végén bekiabált, elkezdte szidni a kormánypártokat... Egy moziban. Erre a közönség vastapssal reagált, a férfi pedig utána sunyi gyávasággal már nem szólalt meg. 

Ez az eset is jól mutatja, hogy a Gyurcsány-legények rá akarják erőltetni az akaratukat, véleményüket másokra, de nem szabad megijedni tőlük! 

Hiszen attól, hogy ők hangosabban és erőszakosabban elmondják a véleményüket, attól még nincs igazuk, az attól még nincs így!

Ez a film egy olyan alkotás, amelyre büszkék lehetnek a készítői, és büszkék lehetnek a magyar emberek is. Aki csak teheti, nézze meg! 

A dollármédia pedig csak irigykedik, és ezért fáj nekik a film sikere. Azért tapsolnak állva az emberek, és azért éneklik el a vetítések végén a himnuszt, mert büszkeség tölti el a szívüket. Büszkék rá, hogy magyarok, büszkék a történelmükre! Nem szabad hagyni, hogy a balliberális véleményterror, az, hogy már előre elkönyvelték a filmet rossznak, befolyásoljon bárkit is. Mert nincs igazuk! Mindenkit arra biztatok, nézze meg a filmet, és alakítsa ki róla a saját véleményét!

És még nem is mondtam: sok izgalmat, humort és váratlan fordulatot is tartogat a Most vagy soha!. Azon túl, hogy megérint a film, sokat nevethetünk, és persze sírhatunk is.

Ha az én gyermekkoromban lett volna egy ilyen film, amely ennyire jól elkalauzolt volna minket a történelembe, mindenképpen meg akartam volna nézni. A mai iskolások szerencsések, hogy egy ilyen alkotás is segíthet nekik jobban megérteni a történelmünket. Jó mozizást kívánok!

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK

 

NémethAndrásavatar
Szerző:Németh András
Szerző:Németh András