Kiderült: volt jobbikos politikusok is segítik Magyar Pétert

Magyar Péter, MagyarPéter, baloldali, tüntetés, Budapest, 2024. 04. 26.
Fotó: Fotó: Havran Zoltán / Magyar Nemzet
Vágólapra másolva!
A Mandiner értesülései szerint egy sor jobbikos múltú háttérember segíti Magyar Pétert a szervezésben. Hozzáteszik: úgy tűnik, egymásra talál a végleg baloldalra sodródott párt hátországának több tagja, és az érdemi szervezet nélküli politikus.
Vágólapra másolva!

Nemrég a Mandiner.hu írt arról, hogy az Iránytű Intézet e hét szerdán megjelent kutatását már a múlt hét csütörtökön idézte Magyar Péter, tehát a baloldal kutatóitól idő előtt eljutottak hozzá az adatok. A portál felidézi, hogy az Iránytű Intézet 2011 óta létezik, tulajdonosa a Jobbik–Konzervatívok-közeli üzletember, Forrai Richárd. Az agytröszt a kezdetektől fogva a Jobbiknak adott tanácsokat és a mozgalom számára végzett kutatásokat, így a politikai formáció parlamenti frakciója jelentős összegekkel finanszírozta. A Jobbik–Simicska-koalíció megkötését követően, 2015 és 2018 között jelentős megbízások ütötték az Iránytű markát. 

gyöngyösi, pressmann
Az amerikai nagykövet és Gyöngyösi Márton is ott vannak a háttérben.
Fotó: Facebook

Az Iránytű a baloldal összefogását és a külföldi dollárok felbukkanását követően kapott ismét jelentősebb munkákat,

a 2022-es választási kampányban, hogy aztán napjainkban már Magyar Péter használja az adataikat.

Volt jobbikosok is beálltak Magyar Péter mögé

A Mandiner most úgy értesült, hogy más jobbikos múltú szereplők is felbukkantak Magyar mögött. Egyikük Illyés Zoltán, aki több alkalommal is jobbikosként indult Újpesten a választásokon, mindannyiszor sikertelenül. A helyi sajtó szerint Illyés még 2024 februárjában is a Jobbik–Konzervatívokat képviselte egy rendezvényen. 

2012-ben Illyés a budapesti Jobbik IT szervezőjeként kritikusan írt arról, hogy „a fiatalok tömegeit kényszerítik már életük hajnalán eladósodásra a Diákhitel útján”, miközben néhány évvel később Magyar Péter éppen a Diákhitel Központot vezette.

Forrásaik szerint szintén Magyar környezetében működött az elmúlt hetekben az óbudai Lados János is. Lados a 2010-es önkormányzati választásokon a Jobbik színeiben indult a XI. kerületben képviselőként, de nem szerzett mandátumot. 2020 óta felügyelőbizottsági tag a Zsombolyai Kft. nevű újbudai önkormányzati cégben. Márciusban pedig Z. Kárpát Dániel jobbikos országgyűlési képviselő társaságában bukkant fel a totális érdektelenségbe fulladt fővárosi traktorostüntetésen. Érdekesség, hogy egy ilyen nevű ember teljesítette 2022-ben a fővárosi Kitörés 25 túrát, ahol egyébként pár éve még maga Z. Kárpát Dániel is szónokolt.

Szintén Magyar Péter szervezkedését segíti Kiss Zoltán Imre, aki korábban a Jobbik Ifjúsági Tagozatának tagjaként szerepelt. Kiss emellett 2019-ben Soroksár 3. egyéni választókerületében indult az önkormányzati választáson, de kikapott fideszes kihívójától. Ő szintén felbukkant nemrég a kudarcba fulladt népligeti traktoros tüntetésen, ahogy ez a közmédia felvételén is látható.

kisszoltánimre
Szintén Magyar Péter szervezkedését segíti Kiss Zoltán Imre, aki korábban a Jobbik Ifjúsági Tagozatának tagjaként szerepelt.
Fotó: Mandiner

A már 2022-ben is dollárokkal toldott, hajtott Márki-Zay Péter kampányában közreműködő Iránytű Intézet mellett tehát egy sor további, jobbikos múltú háttérember segíti Magyar Pétert az építkezésben. Ez azonban még nem minden,

ugyanis más, ismertebb jobbikosok is rácsatlakoztak Magyarra az elmúlt hetekben.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK