Megmentették Eiffel egyik utolsó világítótornyát

lifestyle Horizontal
A felújított világítótorony Mogueriec kikötőjében
Vágólapra másolva!
Ismét működik a nyugat-franciaországi Moguériec kikötőjében Gustave Eiffelnek, a párizsi Eiffel-torony tervezőjének a 19. század végén épült világítótornya.
Vágólapra másolva!

A 2015-ben lebontás fenyegette, majd a helyi lakosok támogatásával helyreállított mintegy tíz méter magas torony ismét jelzi az irányt a hajóknak. A világítótorony felső részén lévő fémszerkezet ugyanolyan szegecsekkel készült, mint a híres párizsi torony.

A világítótorony Gustave Eiffel mérnök és Louis Sautter gyáriparos együttműködésének eredményeként 1876-ban készült el a Párizs közelében található levallois-perret-i Eiffel-gyárban, és a Szajnán szállították el a normandiai Honfleur kikötőjébe.

A felújított világítótorony Mogueriec kikötőjében Forrás: AFP/Fred Tanneau

A Georges-Pierre Seurat 19. századi modern francia festő által is megörökített világítótorony, amely túlélte a második világháborús bombázásokat, végül használaton kívül került, és a halászok kérésére 1960-ban az akkoriban a langusztahalászat egyik fő telephelyének számító Moguériec kikötőjébe helyezték át.

Az időjárási viszontagságok és a rozsda azonban elbántak az építménnyel, és a tengeri hatóságok 2015-ben elsősorban pénzügyi okok miatt úgy döntöttek, hogy nem újítják fel. A lakosság közreműködésével - francia és európai adományokból - összegyűlt 540 ezer euró (204 millió forint) lehetővé tette "a tengeri örökség" renoválását - fogalmazott Jacques Edern, Sibiril település polgármestere.

A világítótornyot 2021 szeptemberében szállították Bretagne székhelyének, Rennes-nek az egyik fémművébe, ahonnan két és fél év után került vissza Moguériecbe.

Mára Franciaországban a Gustave Eiffel által 1875 és 1878 között tervezett 12 világítótorony közül mindössze három maradt meg.