Vágólapra másolva!
Megtörtént a Spirit marsjáró első talajelemzése. A kutatók meglepetésére úgynevezett olivin ásványok vannak jelen, amelyek tipikusan vulkáni eredetű kőzetekben fordulnak elő, és víz jelenlétében viszonylag gyorsan elmállanak.
Vágólapra másolva!

Mint arról többször beszámoltunk, a Spirit leszállóhelyeként kiválasztott Gusev-kráter a szakemberek szerint egykor vízzel borított terület lehetett: egy hatalmas krátertó, amelybe egy nagy vízfolyás torkollott. Azonban már a felszín alaktani jellemzőinek elemzésekor is ennek részben ellentmondó eredmények születtek, s a bizonytalanságot most tovább fokozza az első részletes talajvizsgálat is. A kutatók meglepetésére ugyanis úgynevezett olivin ásványokat mutattak ki a műszerek, kvarc és vas ásványok mellett.

Az olivin tipikusan vulkáni eredetű kőzetekben fordul elő, és víz jelenlétében viszonylag gyorsan elmállik, agyagásványokra és vas-oxidokra. Jelenléte tehát első lépésben arra utal, hogy mégsem lehetett tartós vízborítás a kráterben, és az elemzett talajrészlet inkább nagyon finom szemcsés vulkáni termék lehet. Egyes kutatók annyira meglepődtek az olivin jelenlétén, hogy nem tartják kizártnak: a talaj alatt pár milliméterrel húzódó lávakőzet magyarázza az adatokat, nem maga a talaj.

A helyzet azonban szerencsére nem ennyire egyszerű. Nem kizárható, hogy az egykori vízborítás után történt olyan vulkáni aktivitás, amelynek termékei maguk alá temették a tavi üledékeket. Lehetséges, hogy a területre becsapódó meteoritok forgatták fel annyira a rétegeket, hogy amit most látunk, az egykori tavi üledékek, vulkáni kőzetek és szél által szállított anyag kusza egyvelege. De egyszerűen az is elképzelhető, hogy a szél sodort a területre olivin ásványokat. Az olivin jelenlétét már korábban kimutatta a felszínen a bolygó körül keringő Mars Global Surveyor űrszonda.

További, részletes információk a talaj elemzéséről a Mars Society honlapjánhttp://www.urvilag.hu/marssociety/page.php?type=show&page=116

Ami a talajrészlet szerkezetét illeti, jól megfigyelhető a törmelékszemcsék sajátos elrendeződése - olvasható a Mars Society hazai szervezetének honlapján. Úgy tűnik, hogy a felület nem egyenletes (mint számos földi homokfelület), hanem kifejezetten hézagos: mintha a nagyobb szemcsék közül valamilyen folyamat kiválogatta és elszállította volna az apróbb méretűeket. Ez valószínűleg a szél hosszú időn át tartó eróziós hatásával magyarázható, és egyben azt is jelzi, hogy a területen a közelmúltban nem lehetett jelen folyékony víz, mert az abban szállított apró szemcsék kitöltötték volna a szemcsék között lévő hézagokat. A szemcséket valószínűleg klorid- és szulfátásványok cementálják össze, ami viszont éppen az egykori vízre utalhat, hiszen ezek az ásványok víztestek bepárlódásával is kiválhatnak.

Úton az Adirondack kőhöz: részletes információk a Mars Society honlapjánhttp://www.urvilag.hu/marssociety/page.php?type=show&page=118

Az adatok elemzése közben a Spirit megérkezett az első vizsgálandó kőzethez, az Adirondack névre keresztelt, háromszög alakú sziklához, amelyet többek között egyenletes, sima felülete miatt választottak ki célpontnak (a kő egy New York állambeli hegységről kapta a nevét). A kőzet vizsgálata jobban megvilágíthatja a terület fejlődését, mivel ez nagyobb valószínűséggel keletkezett helyben, mint az aprószemcsés és a szél által könnyen szállítható homok.

Miután a Spirit elvégezte az Adirondack részletes elemzését, finom szemcsés területre gurul, s azt tanulmányozza majd, több napon át. Ez a vizsgálatsorozat nem igényel akkora figyelmet a földi irányítóközponttól, mintha például mozogna a jármű, így a szakemberek közül többen foglalkozhatnak a január 25-én hajnalban megérkező Opportunity leszállásával, ami a Mars Society honlapján a tervek szerint élőben lesz követhető.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!