Féltik a kisbabát, a Gyámhivatalt küldenék Kulcsár Edinára

Kulcsár Edina
Kulcsár Edina a kislányával
Vágólapra másolva!
Gyermekveszélyeztetés és bántalmazás miatt akarják feljelenteni internetezők. Felelőtlen szülőnek tartják, és aggódnak a nyolc hónapos kislányáért, Amaráért.
Vágólapra másolva!

Egyre többen gyanakszanak arra, hogy Kulcsár Edina ismét hazudozik a közösségi oldalain, férjéhez, G.w.M-hez hasonlóan, aki tavaly év végén betegségre hivatkozva mondta le a következő nagykoncertjeit is, de neki sem hitte el senki, hogy igazat mondana. A házaspárra leginkább azok haragudtak meg, akik a nemrég indított valóságshow-jukra előfizettek, mert nem azt kapták, amire vártak.

Kulcsár Edina a kislányával Forrás: Kulcsár Edina/Instagram

Most sokan úgy vélik, Amara veszélynek van kitéve azzal, hogy nem megfelelően étkeztetik, és nem biztonságosan szállítják. Talán ez amiatt is van, hogy Kulcsár Edina élete szinte minden percébe beavatja a rajongóit, így betekintést enged mindazoknak, akik hibát keresnek minden tettében. Sokan az egyik legnépszerűbb internetes kibeszélős oldalon, a Redditen fogtak össze a szépségkirálynő ellen - írta a Bors.

Vannak, akik szerint a kutyákat nem tartja jól a páros, mások a baba miatt jobban agódnak. "A hordozót sosem kötik be az autóban, csak úgy berakják az anyósülésre, mindenféle biztonsági intézkedés nélkül.

Dohányzás a baba mellett...

é

"Nem is értem: mindkét gyereknek van valami problémája, fejlesztésre járnak, a harmadik gyereknél pedig ahelyett, hogy tanult volna valamit, elköveti ugyanazokat a hibákat. Majd a végén csodálkozó szemekkel fog felocsúdni a valóságba" - kommentelt egy olvasó.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!