Remek hír érkezett Indiából a Miss World döntőjére készülő magyar szépségkirálynőről

Hacsi Bogi
Hacsi Bogi
Fotó: instagram.com/hacsibogi
Vágólapra másolva!
A mezőny csak a hátát leste, futásban 4. lett az európai szépségek között.
Vágólapra másolva!

Mint írtuk, a magyar szépségkirálynő, Hacsi Boglárka a héten tíz és fél órás repülést követően szerencsésen megérkezett Indiába, ahol egy kis pihenést követően rögtön programokkal várták őt és versenytársait a Miss World világverseny szervezői. Az első napon az ország gazdag és színes kultúrájába nyerhettek betekintést a lányok, egy kiállítást néztek meg, amely Gandhi életét mutatta be.

"Üdvözlök mindenkit! Hacsi Boglárka vagyok, és az egyedülálló és sokszínű Magyarországot képviselem!" - mondta a Miss World nyitóeseményén Hacsi Boglárka, aki tavaly lett Magyarország Szépe, ezzel nyerte el a jogot, hogy induljon a világversenyen, Indiában. A döntő március 9-én lesz, de a lányok már a helyszínen vannak egy ideje. Hacsi Bogi így mutatkozott be:

A legfrissebb hírek szerint Hacsi Bogi a Sport Challenge legjobb 32 versenyzője közé került, futásban például a 4. helyen végzett az európai országok indulói között, így holnap az európai csapat tagjaként döntőzik. 

Hacsi Boglárka legjobb privát képeit itt nézheti meg, itt pedig a Magyarország Szépe 2023 döntőjén készült fotókat lapozhatja át.