Durva kritikát kapott illetlen viselkedése miatt Berki Mazsi

Berki Mazsi
Berki Mazsi legújabb képén nagyon feltűnő a változás, ő nagyon vékony, mellei pedig extrém nagyok lettek
Vágólapra másolva!
Mint írtuk, még szinte haza sem ért Amerikából Berki Mazsi, máris útra kelt gazdag barátjával, Zoltánnal, ezúttal Thaiföld volt az úti céljuk. A luxusözvegy persze azonnal eldicsekedett a közösségi oldalán az újabb méregdrága nyaralással, és azóta is ontja magáról a képeket a közösségi oldalán. Az egyik bejegyzés alatt azonban nem várt hozzászólás érkezett, egy követője durva kritikát fogalmazott meg a viselkedéséről.
Vágólapra másolva!

Újabb luxusutazásával dicsekszik Berki Mazsi, aki szinte már alig tartózkodik itthon, mióta új párjával él együtt, hiszen a gazdag férfi elhalmozza őt mindennel, legyen szó akár luxuscikkekről, akár plasztikai műtétekről. Most Bangkokba utaztak a szerelmesek, ahonnan Berki Mazsi szinte azonnal bejelentkezett az Instagram-oldalán, és egy hosszas bejegyzésben panaszkodott az érkezésük körülményeire.

Azóta újabb fotókat osztott meg magáról, az egyik lapozható galériában a helyi látványosságokat is igyekezett bemutatni, de a legtöbb fotón természetesen ő is felbukkan. Újabb élménybeszámolót is tartott, elárulta, merre jártak, és azt is, hogy milyen olcsón tudtak megvásárolni egyes termékeket és szolgáltatásokat. A bejegyzése alatt azonban kapott hideget-meleget, valóságos vita robbant ki a luxusözvegy egyik fotója miatt, ugyanis az egyik követője durva kritikát fogalmazott meg a tiszteletlen viselkedéséről.

A képek között lapozhat:

Nem ártott volna kicsit tájékozódni utazás előtt. A Buddhával nem illik, nem szabad fotózkodni!

 - írta egyik követője, aki arra próbált utalni, ha idegen országba utaznak, akkor ezeknek a dolgoknak érdemes utánanézni, de sokan nem értettek vele egyet.

Mit okoskodsz itt, olvastam erről, hogy háttal a Buddhának lehet fotózkodni. Lehetne elnézést kérni Mazsitól!

 - vette védelmébe egy másik követője, aki teljesen másképp tudja a szabályokat, mint a kritikus kommentelő, de mások is reagáltak erre a témára, de nem jutottak közös nevezőre a kérdésben.