Így beszélt korábban Kóbor János a lányáról

Kóbor Léna
Vágólapra másolva!
Kóbor Léna a Gyöngyhajú lány balladája című darabban szerepel, nagyon élvezi az Omega musicalt. A fiatal lány korábban arról beszélt, érzi maga mellett az édesapját, Kóbor Jánost a színpadon, aki 2021 decemberében halt meg. Az ifjú énekesnő most arról mesélt többek között, hogy mit csinál még azon kívül, hogy a színpadon láthatja a közönség.
Vágólapra másolva!

Az Omega musicalben Kóbor Léna van főszerepben.

Persze, már nincs olyan lámpalázam, mint az elején, és magabiztosabban megy minden, de az előadás izgalma nem változott. Egyre jobban élvezem a színpadot, az éneket és a színészkedést"

– kezdte a Borsnak Kóbor Léna. Azt is elárulta, mit mondott rá az édesapja.

Ezen persze mindig nevetünk, de igazából csak most érzem, hogy tényleg milyen fantasztikus érzés azon a bizonyos színpadon állni. Bármilyen pályát is választok a jövőben, a művészet biztos, hogy az életem része marad" – tette hozzá a fiatal előadóművész, aki nemcsak énekelni szeret.

https://www.instagram.com/kobor_lena/

"Mindig imádtam táncolni és a musical mellett most is járok latin és hip-hop táncórákra. Így nagyon örültem amikor a gimnáziumom végzős osztályaiból – budaörsi Illyés Gyula Gimnáziumból – ketten is felkértek táncolni a szalagavató bálra. Szívesen segítek nekik az ünnepségen. Azt csinálhatom, amit a legjobban szeretek" – magyarázta Kóbor János lánya. Úgy fogalmazott, nagyon hálás szüleinek.

Próbálok mindent maximálisan megtenni, a legjobban teljesíteni nem csak azért, hogy ők büszkék lehessenek rám, hanem azért is, mert én is így gondolom helyesnek. Persze, közben élvezem is mindazt, amit csinálok az iskolában és a színpadon is. Magával ragadott a musical világa és szeretném fejleszteni a színészi képességeimet. Úgy érzem kinyílt egy világ, ahol nem csak a tánc és az ének létezik, hanem a próza is. Nyitott vagyok bármilyen új kihívásra és szerepre a színpadon."

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!