Elképesztő helyről jelentkezett gyerekeivel G.w.M exe - kép

Nagy Melanie
Vágólapra másolva!
Nagy Melanie és gyerekei apja, G.w.M nem szépen váltak el egymástól, hiszen a rapper Kulcsár Edináért hagyta el családját. Később a gyerektartáson is sokáig veszekedtek, a nyilvánosság előtt is szidták egymást, mára azonban úgy tűnik, hogy mindenki megbékélt. Nagy Melanie is kiheverte a csalódást, sokat dolgozott azért, hogy gyerekeinek egyedülálló anyaként is mindent megadhasson. Most egy hatalmas vágya teljesült, gyerekeivel együtt utazott el Kanadában, ahonnan elképesztő felvételeket mutatott.
Vágólapra másolva!

Nagy Melanie az utóbbi időben műsorvezetőként bontogatta a szárnyait, de nemcsak ebből akart megélni, hanem sminkes szakmáját is szerette volna folytatni. Ezért úgy döntött, hogy saját szépségszalont nyit, ami egy biztos anyagi hátteret jelenthet a gyerekei számára. Úgy tűnik, hogy ezidáig jó döntéseket hozott, ugyanis a napokban eljutott gyerekeivel együtt Kanadába, ahol szemmel láthatólag remekül érzik magukat és elképesztő kilátásuk van a szállodai szobájukból.

Nagy Melanie, G.w.M exe egészen Kanadáig repült a gyerekekkel Forrás: Nagy Melanie Instagram

A kétgyerekes édesanya több videót is mutatott a követőinek az Instagram-oldalán, melyek alapján úgy tűnik, hogy a gyerekek is nagyon élvezik a kirándulást. Nagy Melaniék szobájából épp a Niagara-vízesés látható, ahová persze személyesen is ellátogattak, de igen változatos programokat szervezett a gyerekek számára. Azt egyelőre nem árulta el, hogy üzleti vagy magáncélból utazott-e Kanadába, és azt sem, hogy mikor térnek haza.

G.w.M exe a gyerekekkel utazott Kanadába Forrás: Nagy Melanie Instagram

Az eredeti bejegyzés a linkre kattintva elérhető 24 órán keresztül.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!