Sírva árulta el Csuti: így jött rá, hogy Kulcsár Edina megcsalta

Nyerő Páros Kulcsár Edina Szabó András Csuti
Vágólapra másolva!
Hajdú Péter műsorának vendége volt Csuti, aki elárulta, hogy nagyon nehezen tudta feldolgozni, hogy elveszítette feleségét, két gyereke édesanyját egy másik kapcsolat miatt. Megrázó részleteket árult el arról, hogyan tudta meg, hogy házasságuk menthetetlen.
Vágólapra másolva!

A Life TV újra műsorra tűzi Hajdú Péter és Szabó András Csuti beszélgetését, melyben az üzeltember elárulta, hogyan ért véget a házassága és hogyan tudta meg, hogy Kulcsár Edinának új férfi van az életében. Csuti nagyon nehezen tette túl magát a szakításon, azóta több sikertelen kapcsolata is volt, hiszen sokáig nem tudta feldolgozni, hogy megszokott életük véget ért.

"Mikor érezted azt, hogy nagy a baj? Hogy ennek vége lesz?" - kérdezte Hajdú Péter a házasságuk végére utalva.

Szerintem az ember bele sem gondol abba, hogy azok a megszokott dolgok, amik éveken keresztül az életének a velejárói voltak, azok egyszer csak megszűnnek létezni" - mondta könnyeivel küszködve Csuti, aki már újra boldog egy fiatal szépségkirálynő, Sudár Bianka oldalán. Kulcsár Edina nemrég férjhez ment G.w.M-hez, akivel azóta már közös kislányuk is megszületett.