Újabb részletek derültek ki Király Viktorék kapcsolatáról

Király-Virág Anita
Vágólapra másolva!
Egyre több jel mutat arra, hogy a végéhez közeledik Király Viktor és felesége, Király-Virág Anita házassága. A sztárpár kapcsolata hónapokkal ezelőtt került válságba, több mint fél éve pedig Anita el is költözött közös, vidéki otthonukból egy fővárosi lakásba.
Vágólapra másolva!

Tavasszal Király Viktor még azt mondta, küzdenek a kapcsolatuk megmentéséért, a jelek szerint ez nem sikerült.

"Továbbra is próbálunk dolgozni azon, hogy megmentsük a házasságunkat, de tény, hogy vannak nehézségeink. A kisfiunk miatt azonban továbbra is sokat vagyunk együtt családként" – mondta az énekes.

A pár az év elején még úgy tervezte, együtt viszik el kisfiukat, a hároméves Kolent élete első repülőútjára, ám végül Anita egyedül kelt útra a kisfiúval. Ciprusra mentek, onnan köszöntötte fel egy fotóval apák napja alkalmából a férjét.

Míg vasárnap a három Király-testvér – Linda, Viktor, a 4 év után Magyarországra látogató Ben, valamint az ő felesége és a fiuk Siófokon töltöttek el egy élvezetes napot, addig Anita a közösségi oldala szerint Budapesten, egy bútorüzletben vásárolt fotelt az új otthonába - írja a Blikk.