Babicsek Bernát édesanyja elmondta, mi az, ami kicsit enyhíti a gyászt

Babicsek Bernát temetése, Solymári temető, 2022.01.15.
Vágólapra másolva!
Másfél éve, hogy meghalt Babicsek Bernát, családja a mai napig nem tudta feldolgozni elvesztését. A gyászoló édesanya a Ripostnak elmesélte, hogyan küzd azért, hogy minél tovább fennmaradjon imádott fia neve. Márta őszintén beszélt arról, hogyan élnek most férjével, mi a tervük Bernát házával, és mi enyhíti egy picit a fojtogató fájdalmát
Vágólapra másolva!

Babicsek Bernát édesanyja azt mondta, egytalán nem lett könnyebb az idő elteltével, máig is mindennap kimennek a temetőbe. Arra a kérdésre, hogy mi az, ami mégis tudja enyhíteni a gyászt, azt mondta:

„Ezért is örültem, amikor a Turay Ida Színházban díjat alapították a nevében. És azért is büszke vagyok arra, hogy Solymáron is immáron másodszorra átadhatjuk június 20-án az ifjúsági díjat, idén Czető Bence a díjazott, 3-os gimnazista. Ennek Bernát is nagyon örül biztosan odafent, hiszen nagyon szerette a fiatalokat. Tanított is” - folytatta Babicsek Márta.

Egyik tanítványa, Todorov Dominik éppen a napokban vette át a helyét Bernát zenekarában, a Paddy and the Rats-ben. Márta azt is elmondta, hogy Dominik ráadásul Bernát kedvenc harmonikájával játszik, aminek nagyon örülnek, hiszen ezekben a fiatalokban el tovább Bernát tehetsége.

Fotó: Koncz Márton - Origo

Arra a kérdésre, hogy mi lesz a solymári házzal, ami Bernát szívének olyan kedves volt, az édesanya azt mondta:

Bernát és testvére nagyon szerették egymást, de különbözőek voltak: Bernát mindig nyitott volt, igazi vezető típus, Zoltán pedig örömmel hagyta magát. Kicsit olyan volt, mintha Bernát lett volna a báty, Zoli pedig az öccse. Zoltán sokkal zárkózottabb gyerek volt - mesélte Márta, hozzátéve:

Új fejlemények Bernát halálával kapcsolatban elindított perben

Bernát édesanyja azt mondta, azért is szeretnék mielőbb kideríteni az igazságot, hogy talán egyszer le tudják zárni lelkileg a dolgot. A múlt héten újra meghallgatták őket hivatalos keretek között.

- mondta.

A részletes szakvélemény szerint több foglalkozási mulasztás is történt Bernát halálával kapcsolatban a biztonsági cég részéről. Bernát életét is megmenthették volna, ha a kiérkező járőr körültekintőbben jár el. De nem így lett. Bernát még most is élhetne - tette hozzá az édesanya.