Halászlé, 30 fős vendégsereg, dupla karácsony - így ünnepelnek idén a magyar sztárok

Árpa Attila, Köllő Babett, Till Attila, Orosz Barbara 2
Vágólapra másolva!
A karácsony sokak számára az egyik legbensőségesebb időszak, hiszen ezt az időt szeretteik körében töltik. Az ünnepek előtt szinte mindenki azon dolgozik, hogy időben elkészüljön mindennel, ami ebben az időszakban nélkülözhetetlen, mint az ajándékok, vagy az egyik legfontosabb, a karácsonyi menü, ez pedig a sztárok közt sincs másként. Néhányan a hazai sztárok közül elárulták az Origónak, hogy mivel készülnek az idei karácsonyra, és miért lesz más számukra a mostani ünnep, mint az eddigiek.
Vágólapra másolva!

Árpa Attila

A Nagy Ő sztárja elárulta, hogy most először ünnepli szingliként a karácsonyt, mivel nem sikerült megtalálnia a szerelmet a TV2 társkereső műsorában. A színész számára talán ez jelenti az egyik legnagyobb változást az előző évekhez képest.

De ez nem gátolja a készülődés során, és ennek ellenére is nagyon várja az ünnepeket, mivel mozgalmas lesz számára a karácsony.

Árpa Attila A Nagy Őben végül Timit választotta, akivel mégsem találtak egymásra tv2

Egyik este a szűk családdal, majd másnap vidéken, a család többi tagjával, harmadik este pedig a barátaival ünnepel. Ilyenkor ő főz, és általában bouillabaisse levest csinál, ami egy francia halászlé.

Főételként kacsát süt vagy libamájat, desszertet viszont nem készít, mert a megszokottnál sokkal több édességet esznek az ünnepek alatt. Ha valami oknál fogva nagyon késésben lenne a szervezéssel, akkor a karácsonyi menüt egy étteremből rendeli meg. Ajándékozni kizárólag a lányának szokott karácsonykor, a családdal az együtt töltött időre koncentrálnak.

– mondta az Origónak Árpa Attila arról, hogyan telnek családjában az ünnepek.

Árpa Attila a Nagy Őben Forrás: TV2 Sajtószoba

A cikk folytatásáért lapozzon!