Magyar diákok nyerték az informatikai olimpiát

neumann társaság iiot nemzetközi informatikai csapat diákolimpia
Első és negyedik helyen futottak be a magyar csapatok
Fotó: Neumann Társaság
Vágólapra másolva!
A világversenyre készített feladatok nagyját is magyarok javasolták.
Vágólapra másolva!

Az idén Szíria által rendezett Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpia (IIOT) világversenyt a miskolci Földes Ferenc Gimnázium diákjai nyerték meg a tíz résztvevő csapat közül. A világverseny előkészületeihez is jelentősen hozzájárult Magyarország, hiszen az idei versenyre kiválasztott feladatok kétharmadát magyarok állították össze.

2024. május 11-én rendezték meg az idei Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpia (IIOT) világversenyt, amelyen a hazai kvalifikációs Kódkupáról két továbbjutó csapat vett részt. A Földes Ferenc Gimnázium „42” elnevezésű csapata (Molnár István Ádám, Nagy Martin, Koós Andor és Szörényi Zalán András), valamint a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium „Dzsanos Buliáj” névre hallgató csapata (Czanik Pál, Juhász-Molnár Erik, Simon László Bence és Szin Attila) képviselte hazánkat.

Tekintettel Szíria, az idei fogadó ország biztonsági és geopolitikai helyzetére, a magyar diákok online vettek részt a megmérettetésben egy közös magyarországi helyszínről. A verseny felügyeletét, mások mellett, Nikházy László, a Kódkupa verseny főszervezője látta el. 

Az IIOT a Neumann Társaság által gondozott versenyek között az egyetlen, amelynek során a versenyzők nem egyénileg, hanem csapatban együttműködve oldják meg a feladatokat. Ezért a tudáson kívül olyan soft skillekre – például vitakultúrára – is szükség van, melyek a kooperációban segítenek. A versenyzők számára két számítógép áll rendelkezésre, a diákoknak egymás között kell a munkát beosztaniuk, és egymást kell meggyőzniük arról, hogy hogyan oldható meg optimálisan a feladat.

Szoros küzdelem, kiemelkedő teljesítmény
A világversenyt szoros küzdelem jellemezte, alig néhány pont választotta el az érmes helyezetteket egymástól. A miskolci gimnázium „42”-es csapata az utolsó percekben ért el az egyik feladaton maximális pontszámot, ami végül lehetővé tette számukra az aranyérem megszerzését. Ugyanakkor a másik csapat is kitartóan küzdött, éppen csak lemaradt a bronzérmes helyezésről. 

“Nagy jelentőséggel bír a magyar győzelem, ugyanis az elmúlt években mindig a román csapatok érték el az első helyezést, ez az első alkalom, hogy mi vihettük haza az aranyérmet. A gyerekek nagyon ügyesek voltak – de ez nyilvánvaló, hiszen a Kódkupát is ők nyerték –, a tudásuk mellett sokat gyakoroltak a megmérettetésre. Ez a nemzetközi szinten elért eredmény egyértelműen bizonyítja az informatikai tehetséggondozás jelentőségét, és azt, hogy érdemes és fontos lehetőséget biztosítani a diákoknak a fejlődésre” - mondta Nikházy László, a Neumann Társaság Tehetséggondozó szakosztályának kitüntetett tehetséggondozója.

Magyar oldalról nem csak a diákok teljesítettek kiválóan a világversenyen. A feladatokat egy nemzetközi bizottság állítja össze, ami idén szír, román, olasz és magyar delegáltakból állt. Az idei kilenc feladatból, ami elnyerte a teljes bizottság tetszését, hatot mi javasoltunk, vagyis a legnépszerűbb feladatok kétharmada magyar ötlet volt.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!