Megdöbbentően erősnek szánják a következő Xboxot

xbox series kontroller gamepad játékvezérlő
Starfield témájú Xbox Series kontroller
Fotó: Padraig Treanor / Unsplash
Vágólapra másolva!
Idén karácsonyra is készül hardveres meglepetésekkel a Microsoft.
Vágólapra másolva!

Nem csak egyes játékainak PlayStation 5 és Switch konzolokra való kiadását jelentette be a Microsoft videójátékos üzletágának vezetősége a csütörtöki kerekasztalos beszélgetésén, de jövőbeli Xboxok létjogosultságát megkérdőjelező spekulációkra is reagáltak.

Sarah Bond elnök kijelentette, hogy nincs félnivalójuk az Xbox-rajongóknak, a belátható és a távolabbi jövőt illetően is komoly hardveres tervei vannak a Microsoftnak. Az első meglepetések már az idei év végén befutnak, állítása szerint a vevőknek több választásuk lesz a kontrollerek és a konzolok terén.

A távolabbi tervek alatt a következő generációs Xboxokat kell érteni, Bond elmondása szerint szeretnék, ha az Xbox Series X utódja egy generációváltások során még sosem látott műszaki előrelépés volna.

Végül az éppen legújabb pletyka, hogy a Sony mellett a Microsoft is beléphet a kézikonzolok piacára. Phil Spencer üzletágvezető köztudottan és bevallottan nagy rajongója az eszközöknek, azonban egyelőre semmiféle bejelentést sem kívánt tenni az ügyben azon túl, minthogy szeretnék a Windows 11-es modelleken jobban használhatóvá tenni az operációs rendszer felületét.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!