Egyszerűbben parkolhatnak a Yettel ügyfelei

yettel mobilparkolás
Közvetlenül a Yettel appban is elérhető már a mobilparkolás
Vágólapra másolva!
A teljes ügyintézési folyamat elérhetővé vált a szolgáltató mobilappján keresztül.
Vágólapra másolva!

A mára elterjedt bankkártyás-okostelefonos fizetési megoldások mellett a hazai felhasználók körében a gyakori, kis összegű, mobilról indított vásárlások is egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. Ebben a kategóriában a felhasználók és a vásárlások száma – a szolgáltatás évtizedes múltja ellenére is – évről-évre nő a Yettelnél. Idén átlagosan 3%-kal többen éltek ezzel az úgynevezett micro-payment megoldással, és átlagosan 5%-kal több tranzakciót bonyolítottak a megelőző évhez képest.

Közvetlenül a Yettel appban is elérhető már a mobilparkolás Forrás: Yettel

Ezen belül a mobilparkolás növekedése a legnagyobb mértékű: közel 10%-ot tesz ki a vizsgált időszakban. A Yettel előfizetői az előző évben csak a mobilparkolással több mint hétmillió tranzakciót generáltak. Az ügyféligények és kutatások alapján tervezve, számos visszaigazoló tesztet követően fejlesztette ki és költöztette hivatalos alkalmazásába, a Yettel appba a megújult és kibővített mobilparkolási funkciót a mobiltársaság.

A Yettel alkalmazásban megjelent új funkció teljeskörűen lefedi a mobilparkolási igényeket. Az újonnan bevezetett megoldás kényelmes, mindössze négy érintéssel megkezdhető egy parkolási folyamat, beépített térkép és élő értesítések segítik a parkolások gyors és pontos indítását, nyomon követését, majd leállítását. Szintén a kényelmet segíti, hogy az alkalmazásban – egy felhasználói fiókban – több jármű adatai is rögzíthetőek, és ezek a járművek egyedileg el is nevezhetőek.

A parkolási folyamatot még egyszerűbbé és követhetőbbé teszi az alkalmazáshoz kapcsolódó widget, ami a telefon főképernyőjére helyezhető informatív felület, és az app megnyitása nélkül szolgáltat fontos információkat és biztosít egyes parkolási funkciókat. A telefon főképernyőjén jól látható widget zöld, sárga vagy piros színekkel jelzi, hogy parkolásunk aktív, hamarosan lejár vagy lejárt-e – ezzel könnyebben elkerülhető egy észrevétlenül lejárt parkolás miatti büntetés vagy a parkolás elfelejtett leállítása miatti túlfizetés.

iOS rendszeren az élő értesítések segítségével a telefon zárolt képernyőjén is, a telefon feloldása nélkül egy pillantással tájékozódhatunk parkolásunk állapotáról, ami szintén segít a váratlan és kellemetlen plusz költségek elkerülésében. A korábbi parkolások visszakeresését és azok átláthatóságát segíti az app 'parkolástörténet' menüpontja.

A Yettel alkalmazás parkolás funkciója internet-alapú, azaz a parkolás elindításához aktív internetkapcsolatra (mobilnet vagy wifi) van szükség, azonban a mobilparkolásnál ismert SMS-küldésre ebben a megoldásban nincsen szükség, így a kényelem mellett annak költsége is megtakarítható.

 

Az applikáció új funkciója szakaszosan, december 5-ig a mobiltársaság minden ügyfele számára elérhetővé válik.

 

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!