A kiegyensúlyozott reggeli hatással lehet a gyerekek osztályzataira

fehérjedús reggeli, tofus rántotta
Vágólapra másolva!
A mindennapok rohanása miatt előfordulhat, hogy a reggeli nem kap akkora figyelmet, mint amekkorát kellene. Pedig a legújabb kutatás azt mondja, hogy a reggeli elhagyása negatív hatással lehet a gyerekek teljesítményére az iskolában.
Vágólapra másolva!

A Frontiers in Public Health című kiadványban megjelent tanulmány szerint, azok a tanulók, akik minden nap reggeliznek, jobb osztályzatokat kapnak az iskolában, mint azok, akik gyakran kihagyják a reggelit.

Ennek oka, hogy a reggeli nemcsak a testet, hanem az agyat is feltölti energiával.

A reggeli és a teljesítmény kapcsolatának kutatására az angliai Leeds Egyetem kutatói 294 16-18 éves résztvevőt kértek fel. A munka során a résztvevők egy étkezési naplót vezettek, amelyben nemcsak a reggelijük kapott helyet, hanem az aznapi teljesítményük is.

Forrás: Shutterstock

Reggeli alatt azokat az ételeket és italokat értették a kutatók, amit a gyerekek reggel 10 óra előtt fogyasztottak el. Az étkezési naplók segítségével a kutatók felállítottak egy gyakorisági mércét. Voltak, akik ritkán (0-1 nap), alkalmanként (2-3 nap) és gyakran (4-5 nap) reggeliztek a tanítási napokon.

Megállapították, hogy azok a hallgatók, akik iskolai napokon ritkán reggeliztek, rosszabb osztályzatot kaptak, mint azok a társaik, akik gyakran reggeliztek. Sőt, a ritkán reggelizők általában két jeggyel teljesítettek rosszabbul.

Eközben az Iowai Egyetem kutatóinak 2015-ös tanulmánya is hasonló eredményeket közölt. Azt találták, hogy az ingyenes iskolai reggeli segített az alacsony jövedelmű családok gyermekeinek tanulmányi szempontból jobb eredményeket elérni. Az ingyenes reggelit kínáló iskolákban a diákok

matematikai pontszáma nagyjából 25%-kal volt magasabb, mint azoké a diákoké, akiknek az iskolái nem kínáltak ingyenes reggelit.

Egy másik tanulmányból továbbá az is kiderült, hogy azok a tanulók, akik tápláló, gyümölcsökben, zöldségekben és fehérjében gazdag reggelit fogyasztottak, jobban teljesítettek az írásos teszteken, mint azok, akik magas sótartalmú vagy valamilyen feldolgozott ételt fogyasztottak reggelire.

Összességében elmondható tehát, hogy a kiegyensúlyozott reggeli nemcsak a gyerekek fejlődése szempontjából, hanem a tanulmányi eredményeik miatt is fontos.

Pirítós paradicsommal és tojással

Hozzávalók:

  • 4 tojás
  • 4 közepes paradicsom
  • 4 szelet rozskenyér
  • reszelt kecskesajt
  • olívaolaj
  • só és bors

Elkészítés:

Vágjuk félbe a paradicsomot, tegyük tepsire, locsoljuk meg olívaolajjal és tegyük az előmelegített sütőbe 2-3 percre.
Közben vágjunk ki egy köralakú darabot a kenyerek közepéből, és kezdjük el megpirítani olívaolajon.
Üssünk a közepébe egy tojást, majd sózzuk és borsozzuk.
Amikor a tojás is megkötött, és a kenyér is megpirult, fordítsuk át a másik oldalára.
Pirítsuk azt is néhány percig.
Tálaljuk kecskesajttal megszórva és a sült paradicsomokkal.

Forrás

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!