Nagy lemondásokkal járt Stana Alexandrának, hogy új életet kezdett

Stana Alexandra
Vágólapra másolva!
A Dancing with the Starsból ismert csinos táncosnő korábban már említette, hogy nagy vágya, hogy műsorvezetőként is kipróbálhassa magát. Bár elmondása szerint a Budapesti Nagycirkuszban már szerezett műsorvezetői tapasztalatot, de az teljesen más mint egy tévéműsorban teljesíteni azt. A közeljövőben is szeretne erre fókuszálni, viszont a tánc az elsődleges szenvedélye és mindig az is marad. Stana Alexandra most elárulta az Origónak, hogyan változtatta meg az életét a TV2 és az új feladatai, és milyen meglepetéseket tartogat még a nézőknek a közeljövőben.
Vágólapra másolva!

Stana Alexandra oszlopos tagja a TV2 nagyszabású show-műsorának, a Dancing with the Starsnak, melynek mind a négy évadában részt vett táncosként. Legutóbb Marics Peti párja volt, egészen a döntőig jutottak, végül a második helyet szerezték meg. Stana Alexandra elsősorban táncosként és művészként tekint magára, de mindig is vonzotta a média világa és a műsorvezetéssel járó pörgős életvitel. Elmondása szerint a legjobbkor találják meg a lehetőségek, hiszen egyedülállóként saját magára és karrierjére tud koncentrálni.

Stana Alexandra
Stana Alexandra az Origónak beszélt a jövőbeli terveiről
Fotó:  Csudai Sándor - Origo 

Az az igazság, hogy nekem augusztus óta nem állt meg az életem, és mondhatni, hogy egyfajta csodálatos munkaspirálba kerültem.

Azóta talán nem is volt három egybefüggő szabadnapom sem, de én ennek nyilván nagyon örülök, hiszen ezt kívántam magamnak” – kezdte az Origónak Stana Alexandra, aki nemrég egy sejtelmes posztban üzent a követőinek arról, hogy sok meglepetést tartogat még ebben az évben, de egyelőre nem árulhatta el, mire gondol pontosan.

Azok, akik olvassák a posztjaimat, ők emlékezhetnek arra, hogy többször is írtam arról, hogy nekem ez volt a vágyam, hogy ez a pörgés megmaradjon az életemben, és tudjak lépkedni lépcsőfokról lépcsőfokra.

Most ebben a posztban, amit kiraktam, nem kell óriási dolgokra gondolni, viszont számomra azok. Nyilván mind nagyon jó lehetőségek, de ettől függetlenül nekem ezek a kis apróságok teszik ki azt a boldogságot, amik most jelenleg vannak az életemben, hiszen ezek miatt tudok mindig előrébb jutni és tartok majd ott egyszer, ahol szeretnék. Úgyhogy igazából szépen sorban ki fog derülni, hogy miről is van szó pontosan, de a lényeg az, hogy csupa szuper dolog, amiért én nagyon hálás vagyok” – fogalmazott a jövőbeli feladatiról a táncosnő, akinek most az elsődleges szenvedélye, a tánc egy kissé háttérbe szorul. Legalábbis az egyik tánccal kapcsolatos munkája, amire kevésbé jut ideje az egyéb más feladatai mellett, és ez kissé beárnyékolja a jelenlegi boldogságát.

Stana Alexandra
Stana Alexandra és Marics Peti a döntőbe jutottak, a második helyet szerezték meg a Dancing with the Stars legutóbbi évadában
Fotó: Csudai Sándor - Origo / Origo

Pont az oktatás az, ami egy kicsit háttérbe szorult, mivel régebben voltak tánccsoportjaim, akiket oktattam.

Azaz én tanítottam őket, én tartottam a csoportos órákat, és erre az előző Dancing with the Stars óta egyáltalán nem volt lehetőségem, amit nagyon sajnálok, mert vannak olyan tanítványaim, akik csak hozzám szerettek volna jönni.

 Ők azóta sajnos nem is táncolnak, ezért nagyon fáj a szívem, de megfogadtam, hogy én csak akkor fogok újra csoportos órát tartani, ha már lehet rám számítani, és nem szeretnék senkit átverni vagy cserben hagyni, aki komolyan gondolja a táncot.

Így az oktatás jelenleg leszűkült egyfajta workshopra, illetve esküvői táncoktatásra. Azért hálát adok, hogy a legtöbb ilyen kis apróság, meg lehetőség, ami most épp kiteszi a boldogságomat, az még mindig a tánccal kapcsolatos. Nagyon sok fellépésem is van, sok táncos projektben dolgozom. Most áprilisban például Mága Zoltán koncertjén is táncolok, de a jövőre nézve, akár nyárra is vannak már nagyobb szabású projektek” – magyarázta Stana Alexandra, aki a táncon és a műsorvezetésen túl sem unatkozik egy percet sem, hiszen más felkéréseknek is eleget kell tennie.

Stana, Marics
A Dancing with the Stars és egyéb tévés munkái miatt nem jut ideje az oktatásra, ez egy nagyon fájó pont számára
Fotó: Stana Alexandra Instagram

„Nagyobb márkákkal is együtt dolgozom jelenleg mint influenszer, de vannak egyéb olyan rendezvények, divatbemutatók, ahol akár műsorvezetőként is részt vehetek. Szóval elég sokoldalú most az életem, amit jelenleg képviselek, de én ezt szeretem, mert így nem unatkozom” – mondta.

Stana Alexandra egy-két részletet elárult konkrétan a visszatérő Zsákbamacskáról, és a műsorral kapcsolatos élményeiről, valamint arról, milyen volt Marics Petivel és Pető Brúnóval együtt dolgozni. A táncosnő az előző évadban is feltűnt Rózsa György oldalán mint a műsor háziasszonya, azonban most teljesen más élményekkel gazdagodott.

Zsákbamacska2024
A hétvégén induló Zsákbamacska legújabb műsorvezetői Pető Brúnó és Marics Peti, háziasszonya pedig Stana Alexandra
Fotó: Stana Alexandra Instagram

Ez most is óriási élmény volt, talán a korábbi adásokhoz képest most egy picit több teret kaptam. Nyilván Gyuri bácsinál könnyű volt az, hogy csak ketten voltunk, tehát nagyon sok mindenben kellett segítenem.

Most a fiúk voltak ketten, így a műsort ők vitték, viszont voltak olyan személyre szabott feladatok, amiket én egyedül csinálhattam. Ezt is úgy éltem meg, hogy egyfajta előrelépés abban, hogy tanuljak, fejlődjek abban, hogy majd egyszer esetleg én is önálló és teljes értékű műsorvezető lehessek. Egyébként tényleg egy nagyon egyedi, nagyon különleges dinamikában dolgoztunk mi együtt a fiúkkal, ezért egyáltalán nem éreztem magam kívülállónak attól függetlenül, hogy ők vitték a műsort” – zárta gondolatait Stana Alexandra, aki minden pillanatot úgy élt meg, hogy számára a tanuláshoz és fejlődéséhez szolgál, és hisz abban, hogy minden itt megszerzett tudást hasznosítani tud majd a céljai eléréséhez a későbbiekben.

A táncosnő még hozzátette, hogy bár izgatott volt a feladatok miatt, de nem izgult, hiszen rutint adott számára a négy évadnyi Dancing with the Stars és a vele járó feladatok, valamint a Fővárosi Nagycirkuszban is volt már műsorvezetői pozícióban. Azt is elárulta, hogy nagyon izgalmas évadnak néznek elébe a Zsákbamacska nézői, és sokszor ő maga is elérzékenyült egy-egy játék láttán, hiszen nagyon sok megható pillanatuk is volt a vicces és szórakoztató feladatok mellett, épp ezért ő maga is szívesen nézi vissza majd tévében.

Stana Alexandra, zsákbamacska2024
Stana Alexandra nagyon boldog, hogy ennyi új lehetőséget kap, és tartogat még meglepetéseket a jövőre nézve is
Fotó: Csudai Sándor - Origo