Stephen Curry már az első negyedben megdöntötte a rekordot, ami után csapata rögtön időt kért, hogy a pályán ünnepelhessék az NBA egyik legnagyobb sztárját.
Curry érthetően elégedetten nyilatkozott a Knicks elleni meccs után a Madison Square Gardenben.
„Nagyszerű lezárása volt ez a meccs az elmúlt egy hétnek. Mióta közeledtem a rekordhoz, éreztem, hogy valami különleges dolog készül. Örülök, hogy ilyen ikonikus helyen jött össze a rekord, boldog vagyok, hogy a szurkolókat is ennyire megérintette a rekorddöntés, szinte otthon éreztem magam. A pillanat örökre emlékezetes marad, nagyon sokat jelent nekem, hogy meg tudtam előzni Ray-t. Ő és Reggie Miller is igazi példakép volt a számomra."
A toplista első három helyezetteje:
Még egy érdekes adat: Curry 789 meccsen érte el a rekordját, míg Ray Allennek ehhez 1 300 meccsre volt szüksége.
Curry-nek sorra gratuláltak a pályán, a rekordot döntő labdát pedig rögtön édesapjának, a szintén korábban az NBA-ben szereplő Dellnek adta. Ott volt New Yorkban Ray Allen is, aki szintén gratulált az új rekordernek.
Curry később, miután leülhetett a kispadra el is sírta magát. A meccs után kapott még egy mezt is, aminek a 2974-es szám volt a hátulján.
Eredmények:
New York Knicks-Golden State Warriors 96-105
Brooklyn Nets-Toronto Raptors 131-129 - hosszabbítás után
Portland Trail Blazers-Phoenix Suns 107-111 - hosszabbítás után
Curry végül öt triplával zárta a meccset, így a lefújáskor 2 978 tripla állt már a neve mellett.