Vágólapra másolva!
Megsérült a Palmeirasban focizó 17 éves brazil tehetség, Endrick, aki a nyáron a Real Madridhoz igazol.

Magyar idő szerint csütörtök éjjel a Libertadores-kupa F csoportjának ötödik fordulójában az éllovas Palmeiras a harmadik helyen álló Independiente del Valle csapatát fogadta a Sao Pauló-i Allianz Parque stadionban. A brazil válogatott csodatini kezdőként lépett pályára, több látványos csellel is felhívta magára a figyelmet, de a 60. perc környékén fájdalmat észlelt a jobb lábában, és a földre zuhant. Az orvosi stáb azonnal a segítségére sietett, Endrick pedig a fejét fogta, miközben hordágyon vitték le a pályáról. Endrick helyét a brazil válogatott Raphael Veiga vette át, a fiatal támadó pedig a lecserélése után jeges borogatást kapott a lábára, miközben fájdalmas arccal ült le a kispadra.

Nem sokkal Endrick lecserélése után az Independiente szépített, de végül a Palmeiras 2-1-re nyert, így csoportelsőként jutott tovább.

A Marca beszámolója szerint a 17 éves játékos izomsérülést szenvedett, azt viszont egyelőre nem tudni, mennyi időt kell kihagynia. A sérülése ugyanakkor aggodalmat jelenthet a brazil válogatott új szövetségi kapitányának, Dorival Júniornak, ugyanis Endrick is bekerült a csaknem egy hónap múlva, június 20-án kezdődő Copa América küzdelmeire készülő brazil csapat keretébe.

Fiatal kora ellenére Endrick már a brazil válogatottban is megcsillogtatta tehetségét, ugyanis előbb márciusban az angolok ellen szerzett győztes gólt a Wembleyben, majd a spanyolok ellen is betalált, ráadásul leendő állomáshelyén, a Bernabéu stadionban, ahol 3-3-as döntetlent játszottak a brazilok a spanyolokkal. 

Endrick
Megsérült a Real Madridhoz igazoló brazil tehetség, Endrick
Fotó: Ettore Chiereguini / AGIF / AGIF via AFP

Brazília június 24-én Costa Rica ellen kezdi meg szereplését a Copa Américán, de a tora előtt még két felkészülési meccset vív a dél-amerikai együttes, előbb június 8-án Mexikóval játszik Texasban, majd négy nappal később az Egyesült Államok válogatottjával Floridában.

A BL-döntős Real Madrid keretéhez július végén csatlakozó négyszeres brazil válogatott sztárfocista az idei naptári évben 20 tétmérkőzésen eddig két gólt és hét gólpasszt jegyzett.

Hirdetés: Regisztrálj most a megújult TippmixPro-ra és használd egyedi bónuszkódodat, hogy tiéd lehessen a 100%-os feltöltési bónusz akár 30.000 Ft-ig! Bónuszkód: MW30