Vágólapra másolva!
Az angol labdarúgó-bajnokság 35. fordulójának észak-londoni ragadóján a Tottenham Hotspur hazai pályán 3-2-re kikapott a listavezető Arsenaltól, így Mikel Arteta együttese növelte az előnyét a Szoboszlai Dominiket foglalkoztató Liverpool és a címvédő Manchester City előtt.

Az ősi rivalizáláson túl rendkívül komoly tétje volt a városi rangadónak. Az ötödik helyen álló Tottenham a BL-szereplésért, míg a forduló előtt listavezető Arsenal a bajnoki címért harcolt. A Spurs szerepe ráadásul megkerülhetetlen a Premier League végjátékában, ugyanis Ange Postecoglou együttese jövő hétvégén a harmadik Liverpool otthonában játszik, május 14-én pedig a címvédő Manchester Cityt fogadja, így akár az is megtörténhet a bajnoki versenyfutásban a Spurs jelenti majd a mérleg nyelvét. 

Ami a formát illeti: a Tottenham a legutóbb három bajnoki meccséből csak egyet tudott megnyerni, az Arsenal ellenben a legutóbbi hét idegenbeli meccséből hatot megnyert, ráadásul Mikel Arteta együttese legutóbb január 30-án kapott gólt idegenbeli találkozón, ami rekord a Premier League-ben. 

A találkozót óriási intenzitással kezdték a csapatok, a meccs elején többet volt a labda a Spursnél, de komoly helyzetet nem tudott kialakítani a hazai csapat. A 13. percben aztán az Arsenal majdnem megszerezte a vezetést, de Kai Havertz ziccerből lőtt gólját les miatt érvénytelenítették. Szűk két perccel később viszont már érvényes gólnak örülhettek az ágyúsok. Az angol válogatott Bukayo Saka jobb oldali szögletét a Tottenham középpályása, a dán Pierre-Emile Hojbjerg fejelte védhetetlenül a saját kapujába (0-1). 

Guglielmo Vicariónak esélye sem volt Højbjerg közeli fejesénél
Fotó: AFP

Højbjerg fejese volt az ötödik öngól az észak-londoni derbik Premier League-történetében. Érdekesség, hogy a mind az öt öngólt a Tottenham játékosai szerezték, és mindegyik esetben az Arsenal került vele 1-0-s előnybe. 

A Spurs öngólos játékosai:

  • Chris Armstrong 2000 márciusában
  • Kevin Wimmer 2016 novemberében
  • Hugo Lloris 2023 januárjában
  • Cristian Romero 2023 szeptemberében
  • Pierre-Emile Højbjerg 2024 áprilisában. 

A bekapott gól után a Tottenham elkezdett rohamozni, és majdnem egyenlíteni tudott. Előbb az angol válogatott James Maddison szöglete után az argentin Cristian Romero fejelt centikkel a kapu mellé, majd a 20. percben Maddison bal oldali szabadrúgása után a hosszún érkező világbajnok védő közelről a kapufára fejelt. 

A 22. percben aztán már Spurs is eljutott egy meg nem adott gólig. 

Egy kifejelt szöglet után Pedro Porro lőtte vissza a labdát kapásból, azonban a labda elakadt az Arsenal blokkjában, de így került a kilépő Micky van de Ven elé, aki tíz méterről a jobb alsó sarokba lőtt. A gólt azonban hosszas videózás után érvénytelenítették, ugyanis a holland védő lesről lépett ki a ziccere előtt. 

Úgy tűnt, a Tottenham bármikor egyenlíthet, így bombameglepetés volt, amikor a 27. percben az Arsenal növelte az előnyét. Declan Rice szerzett labdát a tizenhatoson belül, majd kontrázhattak az Ágyúsok, melynek végén Havertz  adott egy elképesztő keresztlabdát a jobb szélen felfutó Sakának, az angol válogatott támad befelé húzott, majd Ben Davies takarásában gyönyörűen tekert a jobb alsó sarokba (0-2).

Saka az idei szezonban már 15 gólnál jár a Premier League-ben, ez pedig így a pályafutása legeredményesebb idénye. Nem mellesleg a legendás Ian Wright óta (1993/94) ő az első angol játékos, aki egy szezonon belül oda-vissza betalált a Spursnek. 

Az Arsenal az első félidőben kivégzet a Tottenhamet
Fotó: AFP

A második gól valósággal sokkolta a Spurs játékosait, akiknek teljesen elment a lelkesedése, ebből pedig az lett, hogy az Arsenal a félidő vége előtt háromgólosra növelte az előnyét. Rice bal oldali szöglete után remekül zárta el az Arsenal játékosok, az érkező Havertz pedig senkitől sem zavartatva, két méterről a kapuba fejelt (0-3). 

Az Arsenalnak ez volt a szezonbeli 16. gólja szögletből. Ennyire legutóbb a Tony Pulis által irányított West Bromwich Albion volt képes a 2016/17-es szezonban. 

Kai Havertz (középen) ezúttal is az Arsenal egyik legjobbja volt
Fotó: AFP

A második félidőt jól kezdte a Spurs, és az 50. percben majdnem szépíteni is tudott. Dejan Kulusevski bal oldali beadására Cristian Romero robbant be, és David Rayát megelőzve öt méterről az üres kapu fölé fejelt. Az 53. percben aztán az Arsenal eldönthette volna a meccset. Havertz rázta le az emberét a bal oldalon, a középre nyesett labdájára Saka érkezett a kapu elé, a hatméteres kapáslövését azonban Guglielmo Vicario egy elképesztő spárgázással védeni tudta. 

A Spurs ezt követően veszélytelenül futballozott, azonban az Arsenal kapusa tett azért, hogy szépíteni tudjon Postecoglou együttese. 

Raya kapott egy hazaadást, meg akarta játszani a labdát, de lendítés közben valószínűleg meggondolta magát, ebből pedig az lett, hogy egy kitekert mozdulattal odaadta a labdát Cristian Romerónak, az argentin védő pedig könnyű ziccerből a jobb alsóba lőtt (1-3).

Raya így nem tudta beállítani Edwin Van der Sar rekordját. A legendás holland kapus az egyetlen, akinek sikerült a Premier League-ben sorozatban hét idegenbeli meccset is lehoznia bekapott gól nélkül. Raya hatnál állt meg. 

A folytatásban a Spurs átvette a játék irányítását, de újabb ziccerig sokáig nem tudott eljutni. A 86. percben aztán tizenegyest harcolt ki a Tottenham. Rice egy elkésett felszabadítással combon rúgta Ben Daviest, a játékvezető elsőre nem ítélt büntetőt, de a VAR-szobából a fülére súgták, hogy illene visszanéznie az esetet. A megtekintés után 11-es lőhetett a Spurs, amit a dél-koreai Szon Hung Min nagy erővel a kapu jobb oldalába vágott (2-3). 

Szon Hung Min a szezonbeli 16.gólját lőtte
Fotó: AFP

Az utolsó tíz percben a Tottenham már egykapuzott, az Arsenal pedig tíz emberrel védekezett, Mikel Arteta csapata pedig kihúzta a meccset újabb bekapott gól nélkül, és rendkívül fontos három pontot szerzett. 

Ezzel a győzelemmel az Arsenal továbbra is őrzi első helyét a Manchester City előtt, míg a Szoboszlai Dominiket foglalkoztató Liverpoollal szemben már öt egység az előnye, így lassan kijelenthető, hogy a Liverpool kiszállt a bajnoki címért folytatott versenyfutásból. 

Justin Kluivert lőtte a Bournemouth harmadik gólját
Fotó: AFP

A Bournemouth ezúttal nem számíthatott a - Wolverhampton Wanderers elleni kiállítása nyomán - három mérkőzésre eltiltott Kerkez Milosra, azonban hazai pályán a magyar válogatott szélső nélkül is le tudta győzni a Brightont, amely így már hat forduló óta nyeretlen a Premier League-ben.

A címvédő Manchester City, amelynek kezdőjéből ezúttal is kimaradt Erling Haaland, a Nottingham Forest otthonába látogatott. Meglepetésre a City nem tudott úgy dominálni a 2-0-ra nyert a bennmaradásért harcoló ellenfele ellen, ahogy azt előzetesen lehetett várni, ennek ellenére Josko Gvardiol fejesgóljával vezetést szerzett a szünetre. A 72. percben aztán a csereként beállt Erling Haaland az első helyzetét gólra váltotta a 110. gólpasszát jegyző Kevin de Bruyne átadása után. A belga karmester 18. alkalom osztott ki legalább két gólpasszt egy meccs alatt a Premier League-ben, ami az angol élvonal történetében rekord. A Manchester City immáron 19 forduló óta veretlen a bajnokságban, újabb sikerével pedig tartja egypontos lemaradását az Arsenal mögött, de eggyel kevesebb meccset játszott nála.

Premier League, 35. forduló:
Tottenham Hotspur-Arsenal 2-3 (0-3)
Bournemouth-Brighton 3-0 (1-0)
Nottingham Forest-Manchester City 0-2 (0-1)

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.