Vágólapra másolva!
Az Inter Miami hétszeres aranylabdás sztárja, Lionel Messi már évek óta a világ egyik legismertebb és legjobb futballistája, ám magánéletéről – minthogy nem egy harsány típus – meglehetősen kevés információt lehet tudni. Az argentin világbajnok most egy interjú keretein belül betekintést engedett mindennapi életébe.

Köztudott, hogy Lionel Messi nem sokszor szerepel a nyilvánosság előtt, a magánéletéről így vajmi keveset tudni. Nyilván, amit a szurkolók láthatnak a közösségi médián keresztül, hogy szeret utazni a világ körül, és hatalmas autógyűjteménye van, mindig a legjobbra törekszik, de néhány dologban nem köt kompromisszumot.

A TN30-nak adott interjújában Messi elárulta néhány kulisszatitkot a hétköznapjairól, beleértve a családi étkezéseket is az asztalnál.

– kezdte Messi, aki elárulta azt is, hogy az ételek terén meglehetősen édesszájú, így amikor csak teheti, kényezteti magát.

"Ami az ételeket illeti nagyon egyszerű vagyok. Asado, milanesa (autentikus argentin ételek), tészta, csokoládé, dulce de leche (karamellkrém), fagylalt... Mindent szeretek, ami édes, imádom. Persze, próbálok keveset enni, de időnként belefér" – árulta az argentin válogatott csapatkapitánya.

Roppant házias otthon Lionel Messi Forrás: Anadolu Agency via AFP/2023 Anadolu Agency/Mariano Gabriel Sanchez

Köztudott, hogy Messi rajong Dél-Amerika kedvenc italának számító matéteáért, amit hozzá hasonlóan rengeteg labdarúgó fogyaszt a meccsek előtt és után. A hétszeres aranylabdás elmondása szerint manapság már gyakrabban fogyaszt keserű ízű hűsítőt az édes helyett.

Messi élete nagy részét futballcipőben töltötte, ám az interjúból kiderült, hogy nem rajong a cipőkért, különösen a házban nem. Egyik furcsaságának tartja, hogy sosem visel lábbelit otthon, mindig egyik mezítláb mászkál. A többi furcsa szokására vonatkozó kérdésre viszont a Barcelona legendája ezt felelte:

"Nem tudom. Vannak ennél rosszabbak is, de azokat inkább megtartom magamnak".