Vágólapra másolva!
Az angol labdarúgó Ligakupa döntőjéban a Manchester United 2-0-ra legyőzte a Newcastle United csapatát a Wembley Stadionban, ezzel Erik Ten Hag együttese története során hatodszor hódította el a trófeát. 

Két remek formában lévő csapat találkozott a londoni Wembley Stadionban. A Manchester United hét közben kiejtette az FC Barcelonát az Európa-ligából, és bejutott a legjobb 16 közé. Nem mellesleg Erik te Hag csapata a 2023-as naptári évben 15 meccsből csak egyet veszített el. A Newcastle United is remekel a Premier League-ben, ráadásul az Eddie Howe vezette csapat 24 éve után jutott be ismét kupadöntőbe.

A kezdés előtt minden szem Kariusra szegeződött Forrás: AFP/Adrian Dennis

Azonban az angol edző helyzetét nehezítette, hogy kezdőkapusa, az angol válogatott Nick Pope eltiltás miatt nem védhetett, a második számú Martin Dúbravka pedig az őszi szezont pont a döntős ellenfél Manchester United csapatánál töltötte kölcsönben, és mivel védett a Ligakupában a United színeiben, ezért nem játszhatott a találkozón. A Szarkák kapuját így az a német Loris Karius védte, aki a Liverpool kapusaként a 2018-as Bajnokok Ligája döntő negatív hőse volt, és a Real Madrid ellen kapott két potyagóljával teljesen leírta magát.

A 29 éves kapus tétmérkőzésen legutóbb 2021. február 28-án védett még az Union Berlin kölcsönjátékosaként.

Karius a Ligakupa-döntőben egész jól állta a sarat, azonban a 33. percben Casemiro fejesgóljával megszerezte a vezetést a Manchester United, majd hat perccel később Marcus Rashford egy közelről leadott megpattant lövéssel növelte csapata előnyét.

A Manchester United már az első félidőben óriási lépést tett a győzelem felé Forrás: AFP/Glyn Kirk

A második félidőben a Newcastle többet birtokolta a labdát, folyamatosan beszorította a Manchester Unitedet, de nagy ziccert nem kellett védenie David De Geának. A második félidőben a Newcastle-nek nem is volt kaput eltaláló lövése, bár a szépítés összejöhetett volna a 88. percben, de a csereként Jacob Murphy 22 méteres bombája néhány centivel elkerülte a bal kapufát.

A hosszabbításban a Newcastle még ment előre a gólért, de a Manchester United védelme remekül zárt. A 93. percben még Bruno Fernandes révén növelhette volna előnyét a manchesteri csapat, de a portugál középpályás ziccerét Karius hatalmas bravúrral védte, így az eredmény már nem változott.

A Manchester United ezzel története során hatodszor nyerte meg a Ligakupát, ráadásul Erik Ten Hag csapata még versenyben van az FA-kupában és az Európa-ligában is.

Ligakupa, döntő:
Manchester United-Newcastle United 2-0 (2-0)
gólszerzők: Casemiro (33.), Rashford (39.)

Casemiro volt ezúttal is a United egyik legjobbja Forrás: AFP/Glyn Kirk