Vágólapra másolva!
Ötvenezren sereglettek össze az argentin Boca Juniors futballstadionjában azért, hogy a helyszínen láthassák a 11 évnyi idegenlégióskodás után hazatért Carlos Tévez bemutatását.

A pályafutása első profi klubjához a Bajnokok Ligája-döntős olasz Juventustól átigazolt csatárt Daniel Angelici elnök köszöntötte a Bonbonerában.

A szurkolók között ott volt a válogatott korábbi szövetségi kapitánya, az argentin futball egykori nagy sztárja, Diego Maradona is, akinél Tévez játszott a 2010-es dél-afrikai világbajnokságon.

A páholyára kifüggesztett zászlón ez a felirat szerepelt:

"A legjobbkor jöttem vissza, akkor, amikor a legfelkészültebb állapotban vagyok mind fizikailag, mind mentálisan" - nyilatkozta a 31 éves Tévez, aki már szombaton pályára léphet új csapatában a Quilmes elleni bajnokin.

Argentin mezben Forrás: AFP

A Boca Juniors június végén jelentette be hivatalosan Carlos Tévez szerződtetését a Juventustól.

Tévez 2001 és 2004 között szerepelt az argentin együttes felnőttcsapatában. A Bocából való távozása óta megfordult többek között az angol Manchester Unitedben és Manchester Cityben, a Juventust pedig 2013 óta erősítette. A csatár az elmúlt szezonban

az olasz bajnok és kupagyőztes csapat egyik legjobbja volt 29 góljával.