Vágólapra másolva!
A magyar férfi kézilabda-válogatott végig vezetve 33-24-re legyőzte Tunéziát az olimpiai selejtező tatabányai tornájának első fordulójában. A mérkőzés után az M4 Sport kamerái előtt értékelt Chema Rodríguez szövetségi kapitány, aki szerint minden úgy történt, ahogyan eltervezték, a játékosok remek teljesítményt nyújtottak, és akár több góllal is győzhettek volna.

"Teljesen elégedett vagyok. Mondtam korábban, hogy mennyire fontos az első találkozó, szerencsére egy jó meccset játszottunk. Mindenki pályára léphetett, volt, aki kicsit többet, volt, aki kevesebbet, tudtunk pihentetni is a folytatásra, de mindenki hozzá tudott tenni valamit a sikerhez, úgyhogy ennél sokkal jobbat nem kérhet az ember. Készen kell állnunk, hogy valami nagyot alkossunk a hétvégén, és ahhoz ez a meccs volt az első lépés" - kezdte értékelését a magyar csapat kapitánya, Chema Rodríguez.

Hosszú-hosszú ideig nem tudtak gólt szerezni, megakadályoztuk őket a gyors indításoknál, egyensúlyban tartottuk a támadást és a védekezést, valamint az átmeneti játékot. Ezek kulcsfontosságú pillanatai voltak a meccsnek, és szerencsére mindent jól megvalósított a csapat. Most ünnepelhetünk öt percet, aztán a norvégokra fókuszálunk.

Ezen a tornán minden meccs egy döntő. Teljesen egyértelmű, hogy Norvégia a favorit, többnyire éremért harcolnak a világversenyeken is, de mi itthon vagyunk. Tudjuk, hogy nehéz őket megverni, de mindent meg fogunk tenni” – jelentette ki a meccs után Chema Rodríguez.

Magyarország, Tunézia, olimpiai, selejtező, kézilabda, férfi, 2. adag
Bodó Richárd volt a meccs legjobbja Tunézia ellen
Fotó: Origo - Polyák Attila  / Origo - Polyák Attila 

A 31. születésnapját szerdán ünneplő Bodó Richárdot választották a mérkőzés legjobbjának.

"Egy picit szerintem nehézkesen kezdtünk, de utána feljavultunk mind támadásban, mind védekezésben. Nem rossz ez a tunéziai csapat. Kicsit csalóka a mai eredmény szerintem, mert mi nagyon jól játszottunk, ők pedig gyengébben. Tud ennél jobban is játszani Tunézia, de szerencsére mi végig koncentráltunk. Helyén kell kezelni a győzelmet, mert a másik két csapat erősebb a tunéziaiaknál, viszont most már a következő mérkőzésre készülünk, szeretnénk azt is megnyerni" - mondta Bodó.

Magyarország, Tunézia, olimpiai, selejtező, kézilabda, férfi, 4. adag
Chema Rodríguez még a rotációra is figyelt a meccs végén
Fotó: Origo - Polyák Attila / Origo - Polyák Attila 

"Jó volt a védekezés, egy-két hibát leszámítva. Azt hiszem tíz gólt kaptunk az első félidőben, lehetett volna az kevesebb is, de támadásban is talán csak egy-két technikai hibánk volt, de viszonylag jól fejeztük be az akcióinkat. Ki tudunk alakítani egy olyan előnyt, ami nyilván megnyugtatta a csapatot, a második félidőben

 talán kicsit túl nyugodtak is lettünk, így volt, amikor feljebb jöttek, volt, amikor visszaállt a különbség. A portugálok és a norvégok ellen ez nem fér majd bele, azok sokkal keményebb meccsek lesznek,

 de ettől függetlenül Tunézia is egy nagyon jó csapat. Örülünk, hogy nyertünk, de ez csak az első meccs volt. Készültünk már a norvégokra, más a támadójátékuk, más a védekezésük, így nekünk is alakítanunk kell a játékunkat, hogy mi az ami működik ellenük, mi az, mi az ami megállítja őket. Bízom benne, hogy még többen kijönnek majd a mérkőzésre és még nagyobb hangulat lesz. Mindent meg fogunk tenni azért, hogy kijussunk az olimpiára - fogalmazott Lékai Máté.

A pénteki szünnap után a házigazdák szombat este Norvégia ellen folytatják szereplésüket, vasárnap pedig Portugáliával játszanak. A nyári, párizsi olimpiára a csoport első két helyezettje jut ki.