A háborúpárti Progresszív Szlovákia elnökjelöltje mellett tett hitet Fico merénylőjének irodalmi klubja

juraj cintula
Vágólapra másolva!
Szerda délután érkezett a hír, hogy fegyveres merénylet áldozata lett Robert Fico, Szlovákia miniszterelnöke. Fico túl van az életveszélyen, de állapota még mindig nagyon súlyos. A támadó egy 71 éves, lévai illetőségű költő, Juraj Cintula volt.
Vágólapra másolva!

A szlovák merénylő irodalmi klubjának bejegyzéséből kiderül, hogy Cintula hitet tett a háborúpárti Progresszív Szlovákia elnökjelöltje, Caputova mellett.

A bejegyzésben hosszasan fejtegeti, hogy az emberi történelem különböző korszakaiban miként nyomták el a nőket. Az írás szerint az őskorban a gyűjtögető asszonyoknak kellett a tűznél térdelniük, az ókori Kínában gödörbe dobták a lánycsecsemőket. Akiket pedig engedtek felnőni, azokat szűk lábbelikbe kényszerítették, hogy eltorzuljon a lábuk. A poszt szerint a keresztény Európában az inkvizíció több százezer asszonyt kínzott meg és gyilkolt meg. Ezt követően Juraj Blanárhoz szól (aktuális külügyminiszter), aki szerinte elnyomja a nőket, és csak nőnapon törődik a nőkkel. Szerinte ez nem politika, mert a politika a „harmónia elérése a társadalom egészének érdekében”. De ír a bejegyzésben a szüfrazsett-mozgalomról, az abortusz-jogról és a tálibokról is - foglalta össze a Mandiner.

A szerző az utolsó bekezdésben tesz hitet a háborúpárti Progresszív Szlovákia elnökjelöltje mellett: „A nők vérrel írták be magukat a történelem nagykönyvébe, amelynek tonnányi a súlya. Miért ne támogathatnánk egy nőt az államfői posztra? Hisz ez a történelmi szükségszerűség elengedhetetlen eleme, amely ugyan tragikus, de bátor és szép! Különösen, ha a várt és megérdemelt diadallal végződik – mindannyiunk nevében. Zuzana Caputovát támogatom! A nő nem csak arra van, hogy a fiú sötétedés után libabőrös háttal üldögéljen, miközben csuklik a gyönyörűségtől.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK