A szentesi nő csütörtökön esett össze az otthona előtt, megtámadták.
Korábban az a hír járta a városban, hogy egy bírósági végrehajtóval végeztek, mára kiderült, hogy egy 52 éves boldog családanya volt az áldozat
- tudta meg a TV2 Tények, amely azt is kiderítette, hogy a halála napján Andrea biciklivel ment haza, mert otthon akart ebédelni. Már éppen kinyitotta a József Attila úti társasház kapuját, amikor valaki késsel rátámadt.
Számtalanszor megszúrta, majd elmenekült.
A helyiek azt találgatták, merre szaladhatott a támadó. Szerintük nem kizárható, hogy buszra szállt. A mentőket és a rendőröket egyébként egy közeli üzletből hívták, ők vették észre a vérző áldozatot. A nő egyik rokona azt mondta a tévéseknek, hogy a férjével 20 éve boldog házasságban éltek, úgyhogy szerinte kizárt, amit a városban pletykáltak, hogy féltékenység lehet az indíték. Andrea férje vidéken dolgozott, amikor felhívták a rendőrök, hogy elmondják, a feleségét meggyilkolták.
Hajtóvadászat indult a késelő ellen.
Kutyákkal vizsgálták át a környéket, térfigyelő kamerák képeit ellenőrizték, hogy megtalálják a gyilkost.
Az áldozat közeli munkahelyére is elmentek a nyomozók, ahol várták vissza a nőt az ebédből, irattárban dolgozott, így nem valószínű, hogy dühös ügyfél lenne a gyilkos. A TV2 Tények kereste a meggyilkolt nő férjét, de ő nem akart nyilatkozni. A nő családja bízik benne, hogy a nyomozók mielőbb megtalálják a támadót.