A dunai hajós

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!
Forrás: MTI
MTI archív: Római, 1960

Álmosító, napsütötte vasárnap délután. Megvadult musztángként fel-alá cikázó biciklishordák és parányi bikiniben flangáló, vidám kacajokat hallató lánycsapatok közt bóklászunk a szerencsére csak igen lassan változó Rómain, amely még őrzi régi báját, békés hangulatát. Bár néha leég egy-egy diszkó, akad valami maffiás leszámolás, a lényeg nem változik. Csónakokat sikáló, izzadó családapák, lapátolás közben néha rágyújtó, félmeztelen hajósok, úszó hordókra szerelt deszkákon, azaz ingatag stégeken napozó tinik, lassan poroszkáló családok, elszántan fagyit nyaló gyerekek közt baktatunk, miközben a csónakházakat járjuk végig. Kenuk lassan, komótosan hasítják a vizet a derűs napsütésben, kutyák vidám csaholást hallatva ugranak a Dunába: idilli képek váltják egymást.

Forrás: MTI
Forrás: MTI

A Kócsag 1 csónakház valamivel kihaltabb, mint az Atacama-sivatag egy forró nyári napon, még egy kósza lélek sem lézeng a környéken, így nem tudunk meg sokat forgalmáról, árairól. A Csillagnál már nagyobb az élet és információval is bőven szolgálnak (06-30-281-0372): kettes kenu 1200 forint egy napra, négyes 1600, a kétszemélyes kajak pedig szintén 1200-at kóstál. Egy személyit kell leadni mindössze, így akár több napra is elkalandozhatnak a hajókkal a természetbe vágyók - ragyogó vadkemping-lehetőségek vannak feljebb. Itt akár luxushajót is bérelhetünk sofőrrel, bár ez elég drága móka: egy napra közel száz lepedő, de egy órára is kivehető, amennyiben van 35 ezer haszontalan forintunk, netán elvarázsolandó, friss nőnk akit már ciki moziba vinni.

Motorcsónak is bérelhető 18 és 30 ezer forint közötti áron, így lehetünk a Kárpát-medence David Hasselhoffja is (Pamela nélkül), legalább pár órára: arcba süvítő szél, gondterhelt, kutató tekintet, bodros hajat huncut módon összekócoló langyos szellő adott. A "zenés élményhajózás" fedőnéven futó szórakoztatási forma ára tízezer forint, alig tíz percre, sajnos elfelejtem megkérdezni, hogy miféle extra van ebben a nem csekély árban. A derék csónakmester elárulja, hogy idén nem történt tragédia a közeli vizeken, fulladásos halál, csúnya baleset nem volt, legfeljebb páran borultak - de ez műfaji sajátság. A közönség inkább hazai, külföldiek nagyon kis számban jönnek. A többség szigetet kerül, kempingezni megy árnak felfelé, de akad, aki lecsorog, át Budapesten, komoran beint a Parlamentnek, majd kacagva fotózza a Halászbástyát.

Csónakház mulatóhttp://nyar.origo.hu/teraszok/20030619csonakhaz.htmlNyárfás kávéház - Rómaihttp://nyar.origo.hu/teraszok/20030619nyarfas.html

A Kócsag 2 csónakháznál nincs túlzott pörgés, végül feltűnik egy sörpocakos, napbarnította úr, de őt hiába faggatom, barátságtalan és rideg, mint a szibériai éjszaka. Bizalmatlanul méreget, láthatóan megveti a szenzációt szaglászó firkászokat - én meg béna, lebukott James Bondnak érzem magam. Forgalomról nem beszél, vendégkörről nem mond semmit, árakról nem informál. Meg kellene keresem valami közeli Kft-t, ott válaszolnak a tapintatlan kérdésekre. - De ma nincsenek bent - teszi hozzá. Hiszen napos, nyári vasárnap van - miért is lennének, ki jár erre ilyenkor?