Mediterrán serpenyős ételek

Vágólapra másolva!
Aki járt már a déli tengereken, ilyenkor már egyre gyakrabban odaálmodja magát. Hiányzik a kék ég, és legalább úgy a tengermelléki különleges konyha. Kedvelt déli ételekből mutatunk be néhányat, amelyek itthon is elkészíthetők serpenyőben.
Vágólapra másolva!

Zöldséges paella serpenyőben

Hozzávalók: 15 dkg vöröshagyma, 6 gerezd fokhagyma, 2 cukkini (darabja 20 dkg), 15 dkg datolya, 40 dkg paradicsom, 2-2 vörös- és sárgahüvelyű paprika, 15 dkg zöldborsó, 8 dl húslé (kockából), 2 babérlevél, 4 evőkanál olívaolaj, 40 dkg rizs, 1 kis kakukkfű ágacska, 1 rozmaring ágacska, késhegynyi sáfrányos szeklice, 5 dkg gyalult mandula, késhegynyi őrölt csillagánizs, 1 citrom, só, bors

A hagymát finom kockákra vágjuk, négy gerezd fokhagymát összezúzunk, a többi fokhagymát megtisztítva félretesszük. A cukkinit megmossuk, hosszában negyedeljük, 5 cm-es hasábokra vágjuk. A datolyákat negyedeljük, magjukat eltávolítjuk. A paradicsomokat kereszt alakban bemetsszük, leforrázzuk, hámozzuk, negyedeljük, magjukat eltávolítjuk, nagyobb kockákra aprítjuk. A paprikákat megmossuk, negyedeljük, magházukat kivesszük, héja részükkel felfelé sütőlemezen 10 percig grillezzük, míg a héja fekete lesz. Nedves ruhával letakarva kihűtjük. Ezután a héját lehúzzuk, a húsát 3 cm-es darabokra vágjuk. A zöldborsót 2 percig sós vízben forraljuk, majd lecsepegtetjük.

A húslét 2 dl vízzel, egy babérlevéllel és a félretett, zúzott fokhagymával, sóval, borssal felforraljuk.
Egy nagyobb, "családi" serpenyőben 3 evőkanál olajat felforrósítunk. A hagymát, fokhagymát, rizst, az ágacskákat, a babérlevelet megfonnyasztjuk benne. A húslét rászűrjük, a sáfrányt a végén adjuk hozzá, és enyhe tűzön 25-40 percig főzzük, közben néhányszor óvatosan megkeverjük.
A gyalult mandulát olaj nélkül, röviden aranybarnára pirítjuk egy kisebb serpenyőben.
A cukkinit a maradék olajon megpirítjuk, sózzuk, borsozzuk. 10 perc múlva a datolyával, zöldborsóval, paprikával, paradicsommal a serpenyőben fővő paellához keverjük, együtt átforrósítjuk. Sóval, borssal, csillagánizzsal, citromlével fűszerezzük. A serpenyőben tesszük asztalra.

Elkészítési idő: 70 perc
Egy adag: 2039 kJ/487 kcal
Ajánlott ital: száraz vörösbor - Soproni Syrah 2001

Adria-parti emlék

Hozzávalók: 75 dkg tengeri hal (lehetőleg sügér), 0,5 dl olívaolaj, 15 dkg rákhús, 15 dkg zabpehely, 3 dl tej, 4 szelet lágysajt, 1 csomag metélőhagyma, 4 db kisebb paradicsom, liszt a szóráshoz, 1 citrom, 1 teáskanál reszelt torma, só, bors

Forrás: Magyar Konyha

Elkészítési idő: 30 perc
Egy adag: 1720 kJ/410 kcal
Ajánlott ital: száraz fehérbor - Siklósi Chardonnay Barrique 2000


Zöldséges borjúegytál serpenyőben

Hozzávalók: 1,5 kg borjúlapocka (csont nélkül), 5 gerezd fokhagyma, 3 dl fehérbor, 15 dkg sárgarépa, 15 dkg zeller, 15 dkg vöröshagyma, 1 kis ág rozmaring, 0,5 csomó kakukkfű, 3 babérlevél, 1 teáskanál koriander, 1 teáskanál borókabogyó, 1,5 kg újburgonya, 4 dl húslé (kockából), 3 dl olívaolaj, só, bors

Forrás: Magyar Konyha




Elkészítési idő: 3 óra
Egy adag: 2602 kJ/622 kcal
Ajánlott ital: száraz vörösbor - Petit Villányi Kadarka 2002