Gyilkosság gyanújával letartóztattak egy férfit a Heathrow repülőtéren

Vágólapra másolva!
Gyilkosság gyanújával letartóztattak egy férfit a Heathrow repülőtéren vasárnap délután, néhány órával azután, hogy egy másik férfit elütöttek Kelet-Londonban, és meghalt.
Vágólapra másolva!

Gyilkosság gyanújával letartóztattak egy férfit a Heathrow repülőtéren vasárnap délután 15:30-kor, nem sokkal azután, hogy egy másik férfit elütöttek és meghalt Kelet-Londonban - közölte a rendőrség, amiről a BBC számolt be. 

Vasárnap hajnalban London Newham kerületében ütött el valaki egy embert, a rendőrséget valamivel 5 óra után hívták. A 35 éves férfi belehalt a sérüléseibe. 

A 33 éves férfivel együtt egy nőt is letartóztattak, akit azzal gyanúsítanak, hogy segített az elkövetőnek. A rendőrség közleménye szerint mindketten őrizetben vannak.

Tudom, hogy nagyon sokan voltak a helyszínen egy rendezvény miatt, sokan látták, mi történt. Kérem az embereket, hogy jelentkezzenek azonnal

- mondta Joanna Yorke nyomozó.

Nemrég egy kétéves gyereket gázoltak halálra Kaliforniában, Houstonban szintén egy kisgyereket ütöttek el.

repülőgép, repülő, repülőtér, Heathrow Airport, Heathrow  repülőtér
Heathrow
Fotó: Northfoto/Peter Macdiarmid / eyevine

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!