Megdöbbentő részletek derültek ki az angliai álarcos késelésről

Bristoli késelés, 16 éves fiú halála után a gyanúsított maszkos gyilkosok szabadlábon vannak, Bristolikéselés, 2024 február
A támadók biciklivel menekültek el.
Fotó: PA Images via Getty Images/Ben Birchall
Vágólapra másolva!
Szerdán egy angliai parkban egy álarcos banda halálra késelt egy fiatal fiút, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe. A gyilkosság után a támadók elmenekültek. Ezután hajtóvadászat indult a támadók után, de még mindig szabadlábon vannak, emiatt az emberek idegesek, azonban a rendőrség nyugalomra intette őket.
Vágólapra másolva!

Ahogy korábban beszámoltunk róla, két álarcos gyilkos támadt egy 16 éves fiúra szerdán este egy bristoli parkban.

 A két gyilkos a fiút halálra késelte, akinek az életét a mentősök sem tudták megmenteni. 

A rendőrség azt állítja, hogy a fiút két maszkot viselő férfi támadta meg, akik a gyilkosság után biciklivel menekültek el. A rendőrség hajtóvadászatot indított ellenük, azonban még mindig szabadlábon vannak. A környéken megerősítették a rendőri jelenlétet. 

A főfelügyelő elmondta az újságíróknak, hogy amíg az elkövetők szabadlábon vannak, addig a rendőrök bárkit megállíthatnak anélkül, hogy gyanúsított lenne az ügyben. 

Bristoli késelés, 16 éves fiú halála után a gyanúsított maszkos gyilkosok szabadlábon vannak, Bristolikéselés, 2024 február
A támadók biciklivel menekültek el
Fotó: PA Images via Getty Images/Ben Birchall / PA Images via Getty Images/Ben Birchall

Mától a rendőrök Bristol bizonyos részein fokozott megállási és motozási jogkörrel rendelkeznek, ami azt jelenti, hogy anélkül is megállíthatnak embereket, hogy alapos gyanújuk lenne arra, hogy bűncselekményben érintettek.

-mondta a főfelügyelő.

A helyieket megdöbbentette ez az este.

 Egyikük azt mondta, hogy a késelések már túlságosan is rendszeressé váltak,

egy másik pedig felszólította a rendőrséget, hogy tegyenek többet azért, hogy minél előbb elfogják a gyilkosokat. 

A nyomozók megerősítették, hogy hatalmas erőkkel keresik a gyilkosokat, valamint amíg szabadlábon vannak, addig fokozott rendőri jelenlétre számíthatnak az ott lakók. 

Forrás: Mirror