Börtönbe kerülhetnek azok, akik hamis szexvideókat csinálnak

Vágólapra másolva!
A brit miniszterek módosító javaslatot nyújtottak be a Büntető igazságszolgáltatási törvényhez, amely azt célozza, hogy az online szatírok elleni küzdelem érdekében új bűncselekményi kategóriát hozzanak létre a hamis (deepfake) szexuális képek készítése és megosztása miatt.
Vágólapra másolva!

Azokat a bűnözőket, akik hamis szexuális képeket készítenek és osztanak meg áldozatuk beleegyezése nélkül, hamarosan börtön vagy pénzbüntetésre ítélhetik Angliában. A törvényhozók új jogszabályokat terjesztettek elő a mélyen jogsértő deepfake szexuális tartalmak terjeszthetősége ellen. A kormány új intézkedéseket jelentett be az ilyen technológiával való visszaéléssel szembeni hatékony fellépés érdekében, amelyet az Alsóházban elhangzottak szerint főként nők ellen használnak fel.

Létrehoztak egy új bűncselekményi kategóriát, ami illegálissá teszi az olyan hamis (deepfake) szexuális képek vagy videók készítését, amibe az áldozat nem egyezett bele. Akik pedig ezeket terjesztik, megosztják, akár hat hónapra is rács mögé kerülhetnek. 

Laura Farris belügyminiszter reménykedik, hogy ezzel egy lépéssel előrébb juthatnak a manipulált képek és videók veszélyeinek leküzdésében. "Felismertük, hogy ez a bűncselekmény túlnyomórészt a nőket célozza meg, és beleegyezés nélkül történik, és mint ilyen, szabad utat jelent más típusú bűncselekményekhez."

A kép csak illusztráció
Fotó: unsplash

Az új törvény jogerőre emelését a Munkáspárt is támogatta. Alex Cunningham árnyék igazságügyi miniszter ezzel kapcsolatban az alábbiakat nyilatkozta: "A szexuális bűncselekmények száma az online és digitális világban továbbra is ijesztő ütemben növekszik." Majd így folytatta: "Elborzasztottak a beszámolók, amelyek szerint ezeket az eszközöket emberek zaklatására és megalázására használják. Az deepfake képek növekedése sürgős jogalkotási intézkedéseket követel."

A benyújtott módosítás szerint az új bűncselekmény miatt elítélt személyek börtönbüntetésre vagy pénzbírságra számíthatnak. Farris az Alsóházban hangoztatta, hogy az Egyesült Királyság lehet az első ország a világon, ahol ilyen törvényeket vezetnek be. Ez az új bűncselekmény kifejezetten csak a szexuális jellegű hamisított képekre vonatkozik majd, de a jövőben olyan törvényeket is előterjeszthetnek, amelyek más típusú deepfake-ek ellen irányulnak. "Örömmel látjuk, hogy a nagy deepfake weboldalak kivonulnak az Egyesült Királyságból, és másokat is arra bátorítok, hogy kövessék ezt a példát."

Sokan azonban a törvény szigorítását követelik, hogy a bűnözők ne használhassák ki a kiskapukat. Miután az Igazságügyi Minisztérium a múlt hónapban bejelentette, hogy új bűncselekményi kategóriát vezetnek be, Andrea Simon, a nők elleni erőszak megszüntetésére irányuló koalíció igazgatója azt alábbiakat nyiatkozta: "Üdvözöljük a szexuális tartalmú hamisítványok létrehozásának kriminalizálását, mivel ez arra ösztönzi a technológiai platformokat, hogy megelőző intézkedéseket tegyenek a visszaélésekkel szemben."

Forrás: Mirror