Kínában járt a Tesla vezetője

Vágólapra másolva!
A Tesla vezetője, Elon Musk előre be nem jelentett látogatást tett Kínában, ahol Li Csiang kínai miniszterelnökkel tárgyalt a napokban nyílt pekingi autókiállítás ürügyén egy jövőbeli együttműködési megállapodásról.
Vágólapra másolva!

Li azt mondta Musknak, hogy a Tesla kínai fejlesztése az amerikai-kínai gazdasági és kereskedelmi együttműködés sikeres példájának tekinthető. Hozzátette: 

reméli, hogy az Egyesült Államok és Kína együttműködése a jövőben jobb, "mindenki számára előnyös" lesz.

A kínai kormányfő is meglátogatta az autókiállítást. A kiállításon tartott beszédében hangsúlyozta az intelligens járművek fejlesztésének fontosságát, az autóipar zöldebbé tételét. A miniszterelnök felszólította a hallgatóságot az innováció folytatására, a nemzetközi együttműködések előmozdítására és a piaci kereslet jobb kielégítésére, mely reményeik szerint a Tesla vállalattal való együttműködésben fog kicsúcsosodni.

Kína a Tesla járműveinek második legnagyobb piaca és egyúttal a vállalat egyik fő termelési központja, mivel a legnagyobb gyár Sanghajban működik. A vállalat több mint 1,7 millió autót adott el Kínában azóta, hogy tíz évvel ezelőtt belépett az ottani lokális piacra.

Elon Musk vállalatának részvényei az év eleje óta csaknem egyharmad arányban estek,

 a cég üzleti válságba került az elektromos autók piacának általános visszaesése és az olcsóbb kínai gyártású járművek egyre nagyobb térhódítása miatt. Nemrég hivatalos közleményt adott ki a vállalat, hogy szerte a világon alkalmazottainak 10 százalékát kénytelenek elbocsátani a bezuhant kereslet miatt.

Az amerikai milliárdos a múlt héten azt mondta, hogy a Tesla új, olcsóbb modelleket vezetne be a jelenlegi elektromos jármű-platformok és -gyártósorok felhasználásával, és egy új "robottaxit" kínálna önvezető technológiával, melyet augusztus 8-án mutatnának be. 

Ahogy egy korábbi cikkünkben beszámoltunk erről, az első negyedévben 55 százalékkal csökkent a Tesla profitja a múlt év azonos időszakához képest. Musk bejelentését követően, miszerint valószínűleg az idei év végén, de legkésőbb 2025 elején megkezdik a gazdaságosabb és megfizethetőbb modellek értékesítését, 11 százalékkal nőtt a Tesla részvényeinek ára a New York-i tőzsdén. További részleteket augusztusra ígért erről Musk, aki most csak annyit mondott, hogy az új modellek ugyanazokon a gyártósorokon készülnek majd, mint a jelenlegiek.