Másodszor zuhant ki egy négyéves kislány a második emeleti ablakból

Vágólapra másolva!
Kizuhant egy tömbház második emeletéről egy négyéves kislány a romániai Mioveni városában.
Vágólapra másolva!

A baleset csütörtökön történt. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint 

a gyermek súlyosan megsérült, mentőhelikopterrel szállították előbb a megyei gyerekkórházba, majd Bukarestbe 

- írja a Maszol.

A szomszédok elmondták, hogy nem ez volt az első eset, a kislány körülbelül két évvel ezelőtt már egyszer kizuhant az emeletről.

A Gazeta de SUD közlése szerint akkor az első emeleti klímaberendezésre zuhant és az orvosoknak sikerült megmenteni a életét, most viszont

 kómába esett és lehet, hogy nem éli túl a szerencsétlenséget.

 A gyerek anyja - aki otthon volt a baleset idején - azt nyilatkozta, hogy ablakzárat szerelt fel, miután a kislány két és fél éve kizuhant az ablakból.