Édesapjuk helyett egy idegen holttestét kapta meg egy kanadai család

Vágólapra másolva!
Egy kanadai család válaszokat követel a hatóságoktól, miután édesapjuk külföldi halála után rossz holttestet szállítottak nekik, és két hónappal a haláleset után sem tudják, merre van szerettük holtteste.
Vágólapra másolva!

Ahogy arról az Origo beszámolt, Faraj Jarjour március 22-én halt meg szívrohamban, miközben a családjával nyaralt a kubai Varaderóban. A haláleset két hónapja történt, azonban a férfi gyerekei szerint még mindig nem kapták vissza apjuk holttestét, hogy el tudják temetni.

Egy másik férfi holttestét küldték el nekik

 - írja a Huffpost.

Mivel nem volt orvos a helyszínen, a családnak másfél órát kellett várnia, amíg az orvosi segítség megérkezett. További hét órát vártak arra, hogy a férfi holttestét Havannába szállítsák, ahol a legközelebbi hullaház volt.
A család ezután kapcsolatba lépett Kubában a kanadai konzuli szolgálattal. A kanadai tisztviselők azt tanácsolták nekik, hogy azonnal utazzanak vissza Kanadába, és vegyék fel a kapcsolatot az ottani hatóságokkal, hogy megszervezzék Jarjour holttestének hazaszállítását.
 

A családnak 7300 dollár (2 millió forint) szállítási díjat is ki kellett fizetnie a hazaszállításért.

A fizetés után a családtagok több hetet vártak úgy, hogy a kanadai hatóságoktól nem kaptak semmilyen tájékoztatást a holttestről. Ezután kaptak egy értesítést, hogy az édesapa maradványai április 18-án érkeznek meg.

Végül megérkezett egy holttest Québecbe, Jarjour halotti bizonyítványával és úti okmányaival együtt, de mint kiderült a család nem az édesapa holttestét kapta meg, hanem egy ismeretlen férfi maradványait. A kanadai orosz konzulátus később orosz állampolgárként azonosította ezt a férfit.  

Az orosz férfi holtteste még mindig Kanadában van, míg Jarjour holttestéről nincsenek információk.

 A minisztérium adatvédelmi okokra hivatkozva nem kívánt további részleteket közölni Jarjour ügyéről.

A kanadai hatóságok azt mondták a családnak, hogy lépjenek kapcsolatba egy kubai egészségügyi biztosítótársasággal, amely szerintük felelős a holttest elszállításáért.

Mint kiderült azonban a család soha nem lépett közvetlenül kapcsolatba a biztosítótársasággal, és a holttest átadásával kapcsolatos minden logisztikát - beleértve a kifizetéseket is - a kanadai hatóságok segítették elő.

A temetkezési vállalat, amely a rossz holttestet kapta, azt mondta, hogy kapcsolatban áll a kubai céggel, és keresi a férfi holttestét - írja a BBC.