Elindultak az orosz katonák, újabb helyen törhet ki véres háború

Vágólapra másolva!
Oroszország légvédelmi rendszert és 100 katonai kiképzőt küldött a nyugat-afrikai Nigerbe - jelentette az RTN helyi állami televízió csütörtökön.
Vágólapra másolva!

Az orosz védelmi minisztérium katonai személyzete telepíti a légvédelmi rendszert, és kiképzik a nigeri katonákat a használatára. A nigeri állami televízió képeket mutatott be egy Iljusin-76 típusú orosz repülőgépről, mely szerdán landolt a niameyi repülőtéren. 

Azért vagyunk itt, hogy kiképezzük a nigeri hadsereget az országba érkezett katonai felszereléssel - mondta egy erős akcentussal beszélő, világos bőrű, maszkot és katonai egyenruhát viselő férfi az RTN televízió műsorában. 

A két ország közötti katonai együttműködés erősítéséről és a kétoldalú kapcsolatok további stratégiai fontosságú területekre való kiterjesztéséről is tárgyalt március végén, telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnök és Abdourahamane Tchiani nigeri államfő.  Tchiani már decemberben tárgyalásokba kezdett Oroszországgal a lehetséges katonai együttműködés részleteiről, és január közepén egyezményt is aláírtak, elsősorban arra emlékeztetve, hogy Nigert változatlanul fenyegetik a nyugat-afrikai térségben aktív dzsihadista fegyveres csoportok. 

A Száhel-övezetben fekvő Nigerben tavaly júliusban, sikertelen tárgyalások után vette át a hatalmat Mohamed Bazoum államfőtől a Tchiani vezette katonaság. Niger azóta megszakította kapcsolatait az egykori gyarmattartó Franciaországgal, majd a szomszédos, szintén katonák vezette Malival és Burkina Fasóval együtt a Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közösségéből (ECOWAS) is kilépett. Március 17-én Niamey az Egyesült Államokkal 2012-ben kötött katonai együttműködési megállapodást is felmondta.