Vlagyimir Putyin szerint a nyugati vezetők kiforgatják a szavait, hiszen ő sosem mondta, hogy az Ukrajnában zajló különleges katonai műveletre azért volt szükség, mert Moszkva egy NATO-támadástól tart.
Az orosz elnök szerint a konfliktus kitörésének oka, hogy az országok nem tartották be a minszki megállapodást.
Putyin örül annak, hogy a Tucker Carlson által készített interjúját rengetegen megnézték, hiszen Oroszország egyre nehezebben képes párbeszédet kezdeményezni a kollektív Nyugattal, így hálásak Carlson úrnak, hogy közvetítőként kivette a részét ebben a folyamatban.
A német politikáról is beszélt az orosz elnök, szerinte ugyanis Annalena Berbock külügyminiszter nem csak Oroszország, hanem Németország ellen is harcol azzal, hogy nem tartja szem előtt saját országa gazdasági érdekeit,
ezzel pedig a német emberek érdekeit is figyelmen kívül hagyja.
A NATO-val kapcsolatban elmondta, hogy véleménye szerint nincs szükség a szervezetre, hiszen ez csak az amerikai külpolitika eszköze.