Muszlim tömeg támadt keresztény hívőkre Pakisztánban - videó

Vágólapra másolva!
Kelet-Pakisztánban 129 embert vettek őrizetbe szerda éjjjel, miután istenkáromlás és a Korán állítólagos megszentségtelenítése miatt több ezer fős muszlim tömeg támadt keresztény hívőkre és épületekre - közölték a helyi hatóságok.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt évek egyik legbrutálisabb, keresztényekkel szembeni támadásában senki sem halt meg, a város

keresztény negyedében élő hívek még a zűrzavar elején biztonságos helyre tudtak menekülni.

A történtek miatt a városvezetés csütörtökön elrendelte az iskolák és üzletek zárva tartását, valamint ritkított menetrenddel járnak a tömegközlekedési eszközök.


A pandzsábi kormányzat rendőrségi és félkatonai egységeket vezényelt a helyszínre a rend helyreállítására.

- tette hozzá Szejid Mubásir Sah rendőrségi szóvivő.

A történteket több nyugati ország és szervezet is elítélte. Vedant Patel amerikai külügyminisztériumi szóvivő a történtek teljes kivizsgálására szólította fel a pakisztáni hatóságokat.

A szerdai támadásban leégett egy templom, további négy templomban és mintegy két tucatnyi házban pedig jelentős kár keletkezett.

Meg nem erősített információk szerint azután tört ki zavargás, hogy iszlám vallási vezetők hangszórón keresztül hívták fel a figyelmet két keresztény férfira, akik állítólag megszentségtelenítették a Koránt.

Ezzel szemben három helyi rendőr azt állítja, hogy a halálbüntetéssel is sújtható blaszfémia vádja alaptalan, mert a két keresztény férfi az egyik helyi bolt tulajdonosával keveredett pénzügyi vitába. Az egyik keresztény férfi elmenekült a helyszínről, őt a hatóságok jelenleg is keresik őt.

A szerdai akciót a radikális Tehrik-e-Labaik Pakisztán (TLP) csoport szervezte,

ugyanaz a csoport, amely a franciaországi Mohamed-karikatúra körüli véres összecsapások mögött is állt.