Mint ismert, a Miss Olaszország nevű szépségverseny elnöke, Patrizia Mirigliani bejelentette, hogy ezentúl férfiak nem vehetnek részt a szépségversenyeken, vagyis kizárólag nőnek született versenyzők indulhatnak a megméretettésen.
Ennek eredményeképp több mint 100 transz férfi - biológiai nő, aki férfinak vallja magát - nevezett a Miss Italy versenyre, tiltakozva a verseny ellen, amely megtiltja a transz nők - biológiai férfiak - részvételét.
A hónap elején váratlanul Miss Hollandia címet Rikki Valerie Kollé transznemű nőnek - biológiai férfi- ítélték oda. Ez a döntés arra késztette a Miss Olaszország szervezőjét, Patrizia Miriglianit, hogy kijelentse, hogy a transzneműek nem indulhatnak Olaszország versenyén.
Mirigliani hangsúlyozta, hogy az ilyen szépségversenyeket korábban kizárólag nőknek rendezték meg.
A transznemű aktivista, Federico Barbarossa, egy nő, aki férfinak vallja magát elmondta, hogy visszautasították, mert úgy nézett ki, mint egy fiú.
Barbarossa ezután női születési nevével jelentkezett a versenyre, hogy szolidaritásul tiltakozzon azokkal a transz nőkkel, akiket megtagadnak. Barbarossa más transz férfiakat is erre buzdított.
Mint megosztotta, a becslései szerint eddig több mint 100 transz férfi jelentkezett versenyen. Elmondta, hogy néhányan azt mondták neki, hogy még válogatókra is behívták őket, ami a következő lépés a versenyzők országszerte történő keresésében.