Megérkezett III. Károly és Kamilla királyné Berlinbe - videó

KAMILLA királyné; III. KÁROLY; STEINMEIER, Frank-Walter
Berlin, 2023. március 29. A háromnapos hivatalos látogatáson Németországban tartózkodó III. Károly brit király (j2) és a felesége, Kamilla királyné (b2), illetve Frank-Walter Steinmeier német elnök (j) és a felesége, Elke Büdenbender a berlini Brandenburgi kapu előtt tartott fogadási ünnepségen 2023. március 29-én. MTI/EPA/Hannibal Hanschke
Vágólapra másolva!
Szerda 13 órakor landolt a brit királyi pár repülőgépe a branderburgi reptéren Berlinben. III. Károly gépét két Typhoon vadászgép követte és 21 ágyúdörrenéssel tisztelegtek előtte. A király jelenleg a Branderburgi kapunál tartózkodik, és három napot fog eltölteni Németországban - írja a Sky News.
Vágólapra másolva!

Amint arról az Origo korábban beszámolt, első nemzetközi látogatására érkezik Károly és Kamilla Németországba. A király repülőgépe 13 órakor landolt a branderburgi repülőtéren, ahol 21 ágyúdörrenéssel tisztelegtek előtte.

Az esemény III. Károly király első nemzetközi látogatásának számít, amelynek szakértők szerint a fő célja, a nemzetközi kapcsolatok brexit utáni javítása.

Károly utoljára három évvel ezelőtt, még hercegként járt Németországban. A királyi pár közös nyilatkozatában közölte, hogy "nagy öröm az országba látogatni".

A háromnapos hivatalos látogatáson Németországban tartózkodó III. Károly brit király és a felesége, Kamilla királyné (b2), illetve Frank-Walter Steinmeier német elnök és a felesége, Elke Büdenbender a berlini Brandenburgi kapu előtt tartott fogadási ünnepségen 2023. március 29-én Forrás: MTI/EPA/Hannibal Hanschke

- olvasható a királyi pár Twitter-bejegyzésében.

A király jelenleg a Branderburgi kapunál tartózkodik.

A háromnapos körút első napján állami vacsorával fogadja Frank-Walter Steinmeier államfő és felesége köszöntötte a királyi párt. A pletykák szerint az uralkodó néhány német unokatestvérét is meghívták az eseményre. E rokonok egyike Donát hesseni herceg.

Ünnepség a berlini Brandenburgi kapu előtt 2023. március 29-én Forrás: MTI/AP/Matthias Schrader

A király első külföldi útja eredetileg Franciaországba vezetett volna, azonban a napok óta tartó heves tüntetések miatt elhalasztották a találkozót.

Megérkezésükkor a királyi családot több magas rangú méltóság köszöntötte, köztük Jill Gallard németország brit nagykövete és Dorte Dinger államtitkár. Az uralkodói pár csütörtökön Hamburgba utazik.

Az uralkodó a többi között felkeresi az orosz támadás elől elmenekült ukránok berlini központi fogadóállomását, és beszédet mond a szövetségi parlamentben (Bundestag), ahol már 2020-ban, még trónörökösként is felszólalt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!