Bíróság elé kerül Sarkozy volt ellenfele

Vágólapra másolva!
Bíróság elé állítják Dominique de Villepin volt francia miniszterelnököt. A politikust azzal gyanúsítják, hogy szándékosan akarta pénzmosás gyanújába keverni egykori riválisát, Nicolas Sarkozy jelenlegi államfőt.
Vágólapra másolva!

Bíróság elé kell állnia Dominique de Villepin volt francia kormányfőnek, akit azzal vádolnak, hogy bűnrészese volt egy rágalmazási ügynek, amelynek egyik sértettje Nicolas Sarkozy jelenlegi államfő - közölte kedden egy névtelenül nyilatkozó bírósági illetékes. A felelősségre vonást a párizsi államügyészség kezdeményezte.

Az úgynevezett "Clearstream-ügyben" az a gyanú merült fel, hogy Villepin még külügyminiszterként Jacques Chirac akkori államfő tudtával rendelt el titkos nyomozást egy utóbb hamisítványnak bizonyult lista ellenőrzésére, amely több mint nyolcszáz közéleti személyt kevert pénzmosás gyanújába. A listán szerepelt Nicolas Sarkozy is. A vizsgálóbírók azt feltételezik, hogy a volt miniszterelnök részt vett a riválisa, Nicolas Sarkozy lejáratására megtervezett manipulációban.