Tovább húzódik a státustörvény vitája a szlovák parlamentben

Vágólapra másolva!
Az előzetes várakozások ellenére szerdán sem döntött a szlovák parlament a státustörvényről. Csütörtökön délelőtt azonban lezárják a vitát, és szavaznak arról, Magyarország érvényesítheti-e a törvényt Szlovákia területén.
Vágólapra másolva!

A javaslat szerint amennyiben a magyar kormány mégis megpróbálná Szlovákiában is érvényesíteni a törvényt, a szlovák fél ezt minden eszközzel megpróbálja megakadályozni. Pozsony szerint ahogyan Romániával, úgy Szlovákiával is külön szeződésben kellene rögzíteni a jogszabály szlovákiai alkalmazásának részletes feltételeit.

Szlovákiában már évek óta érvényben van egy, a magyarországihoz hasonló jogszabály. Ez a külföldön élő szlovákoknak biztosít kedvezményeket az anyaországban.

Korábban:

Duray szerint az MSZP összejátszik a szlovák pártokkal